Borbáth István Ágoston nyugalmazott testnevelő tanár ötletének és kitartó munkájának eredményeként Csíkszeredában elkészült az olimpiai emlékmű. Felvésték rá azoknak a Hargita megyei sportolóknak és edzőknek a nevét, akik az évek során részt vettek a nyári vagy a téli ötkarikás játékokon.
Az ünnepség megszervezését Borbáth, illetve Szekeres Adorján volt jégkorongozó, szociológus indítványozta.
Pénteken este, a 23. Téli Olimpiai Játékok megnyitóját követően ide gyűltek össze a csíki olimpikonok. A helybéli Iskolás Sportklub fiatal sportolói a nagy olimpiához hasonlóan felvonták az emlékmű mögötti árbocra az olimpiai zászlót, meggyújtották a lángot.
Ünnepi beszédet mondott Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, és Csíki András, a Hargita Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság vezetője.
Felolvasták Borboly Csaba megyei tanácselnök üzenetét az olimpiai mozgalomról, az olimpiák rövid történetéről pedig Dobos László, honlapunk munkatársa beszélt. Ezen kívül Iochom Zsolt elszavalta Pierre de Coubertin Óda a sporthoz című versének szakaszait.
Az eseményen, számos érdeklődő mellett jelen voltak azok a még élő jégkorongozók, aki Románia színeiben részt vettek az 1964-es, 1968-as, 1976-os és 1980-as téli olimpiai játékokon, valamint a magyar és román színekben induló csíki sízők, korcsolyázók.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!