A rangos megmérettetésen a sepsiszentgyörgyi Sport-All tizenkét fős csapata ezúttal is az MTK Budapest színeiben indult, és kiválóan szerepelt: egy arany-, két ezüst- és két bronzérmet gyűjtöttek be. A fiatalokat Virág András edző irányította a román fővárosban hétvégén rendezett versenyen.
A szakember szerint ez a viadal nagyszerű lehetőség volt arra, hogy a sportolók éles helyzetben is kipróbálják magukat.
„Ez a verseny remek alkalom volt arra, hogy a gyerekek bátran megmutassák, mit tanultak az elmúlt időszakban. Több esetben kifejezetten kellemes meglepetést okoztak az ellenfeleknek, és bár voltak kemény kategóriák, mindenki becsülettel helytállt. Eredménytől függetlenül minden versenyző elismerést érdemel” – értékelt a klub honlapjának Virág András.
Az edző hozzátette, a verseny után közösen átbeszélték a tapasztalatokat, és már a következő megmérettetésre készülnek. A Sport-All karatékái a héten edzőtáborban folytatják a munkát, míg a klub kiválósága, Török Panka jelenleg Párizsban, a francia válogatottal készül.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!