A fiatal sportoló zsinórban harmadik alkalommal lett Román Kupa-győztes saját súlycsoportjában, de ez az első sikere az ifjúságiak között. A versenyt Máramarosszigeten rendezték meg az elmúlt napokban, ahol összesen 165 ökölvívó lépett ringbe. A VSK Csíkszeredát Szőcs Bence és edzője, Todor Loránd képviselte.
„Az első meccsen a jászvásári Andrei Apetre az első percben feladta a küzdelmet, az elődöntőben a râmnicu vâlceai Florian Harabagiu edzője leléptette tanítványát, szintén az első percben. A döntőben a besztercei Robert Marcu két percig állta Bence ütéseit, igaz, a technikai KO előtt kétszer rászámoltak” – mondta el Todor Loránd a Székely Sportnak. Hozzátette: ősszel Szőcs Bence a bajnoki címvédésre készül, hiszen tavaly már az U18-as korosztályban csúcsra ért.
A szakember közösségi oldalán is méltatta tanítványa teljesítményét: „Véget ért a 2025-ös Román Kupa, amelyen a VSK Csíkszereda csapatát képviseltük a 48 kg-os súlycsoportban. Szőcs Bence, csapatunk kiváló öklözője három mérkőzést vívott, mindegyiket megnyerve az első menetben. Így lett ismételten Román Kupa-győztes, immár harmadik évben zsinórban! Köszönjük a klub vezetőségének a bizalmat és a támogatást, amit kaptunk. Köszönjük Orbán Attilának az erőnléti felkészítést. Én pedig hálás vagyok Istennek, hogy láthatom a kezem munkájának jó gyümölcsét!” – írta Todor Loránd.
Ökölvívás, ifjúsági Román Kupa, 48 kg-os súlycsoport, végeredmény: 1. Szőcs Bence (VSK Csíkszereda), 2. Robert Alexandru Marcu (Besztercei CSM), 3. Florian Harabagiu (CS Râmnicu Vâlcea) és Omar Rayan Saleh (Kolozsvári VSK).
Kiválóan szerepel a női élvonalban a Puskás Akadémia csapata, amelynek kapuját ősztől az FK Csíkszeredától érkező Tankó Réka Boglárka védi. A felnőtt fociválogatottba is behívott hálóőrrel beszélgettünk.
Idegenbeli mérkőzéssel zárja az évet az FK Csíkszereda, a labdarúgó Szuperliga 21. fordulójában az U Craiova otthonában lép pályára. A házigazdák európai kupabúcsúját kihasználva próbálnak pontot rabolni a piros-feketék.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
„Az észak-erdélyi autópálya átka 22 évnyi gyötrelem és szégyen után véget érhet” – állítja a közlekedési projekteket figyelemmel követő szakértőkből álló Pro Infrastruktúra Egyesület.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!