A bukaresti együttes csak a hét közepén kezdhette el ismét az edzéseit, a bajnokság újrakezdése óta lejátszott két fordulóban pedig nem is léphettek pályára, mérkőzéseiket halasztották, mivel a csapat szertárosánál koronavírus-fertőzést fedeztek fel. Azóta a labdarúgókat is ellenőrizték, és miután a tesztek negatívnak bizonyultak, a Dinamo is beszállhat az alsóház küzdelmeibe.
A hazai sportsajtó értesülései szerint azonban a játékosok még mindig nem vehették kézhez elmaradt fizetéseiket, és véget nem érő bohózatként folytatódik a fővárosi klub eladása körüli hercehurca is. Mindez a vasárnapi találkozóra nézve akár kedvezhet is a háromszékieknek, de ha
pontot vagy pontokat akarnak szerezni, az eddiginél sokkal jobb teljesítményre lesz szükségük, mert egyelőre adósok maradtak a jó focival.
A két csapat az alapszakaszban megosztozott a pontokon, mindkét mérkőzésen a vendégek örülhettek a győzelemnek. Szeptemberben a fővárosiak távoztak három ponttal Sepsiszentgyörgyről, a decemberi visszavágó azonban Goran Karanovic duplájának köszönhetően az OSK sikerével végződött. Amint az eredmények is mutatják, két nagyjából azonos játékerőt képviselő együttes párharcára számíthatunk, így izgalmas összecsapásnak nézünk elébe.
A vasárnapi meccs előtt Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője kiemelte, nehéz helyzetbe sodródtak azzal, hogy legutóbbi két mérkőzésükön csupán egyetlen pontot szereztek, ezért nincs helye több kudarcnak, a Dinamo ellen összeszedettebben kell játszaniuk. A szakember szerint azonban
az elmúlt napok történései arra engednek következtetni, hogy csapata ellen egy összeesküvés alakult ki, és nem szeretné, ha a pontok sorsa nem a pályán dőlne el.
„Nehéz időszak ez számunkra, mivel két meccsen csak egy pont jutott nekünk, ami túl kevés ahhoz képest, amit elterveztünk. Viszont ha korrekt akarok lenni, azt kell mondanom, hogy nem játszottunk rosszul. De most előre kell nézni és csak a Dinamo elleni találkozóra gondolni. Nehéz mérkőzés vár ránk, a mezőny is tömörült, ezért nem engedhetünk meg magunknak egy újabb botlást. Azonban szeretném hinni, hogy a győztes kiléte a pályán dől el, ugyanis ami a napokban történt, azt mondatja velem, hogy létezik egy összeesküvés.
– nyilatkozta Leo Grozavu.
Niczuly Roland, a piros-fehérek kapusa szerint sem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerették volna, túl sok pontot elhullattak hazai pályán, de ezen most túl kell lépni, és arra összpontosítani, hogy Bukarestben megszerezzék a győzelmet.
„Szükségünk van a három pontra, és remélem, igazságos bíráskodásban lesz részünk, amely nem befolyásolja majd a mérkőzés végeredményét.
– fogalmazott a kézdivásárhelyi hálóőr.
A hazai élvonalbeli mérkőzések továbbra is nézők nélkül zajlanak, így a vasárnap délután 5 órakor kezdődő Bukaresti Dinamo–Sepsi OSK találkozót is zárt kapuk mögött rendezik, viszont a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Plus televíziós csatornák élőben közvetítik.
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás, 5. forduló
| 2020. 06. 21., 14:30 | FC Voluntari | Jászvásári Poli | 1–0 |
| 2020. 06. 21., 17:00 | Bukaresti Dinamo | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 1–3 |
| 2020. 06. 22., 17:00 | Academica Clinceni | Chindia Târgoviște | 1–0 |
| 2020. 06. 22., 20:00 | FC Viitorul | Nagyszebeni Hermannstadt | 4–1 |
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | FC Viitorul | 14 | 6 | 5 | 3 | 25–17 | 43 |
| 2. | Nagyszebeni Hermannstadt | 12 | 6 | 4 | 2 | 18–14 | 35 |
| 3. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 13 | 4 | 5 | 4 | 19–17 | 34 |
| 4. | Academica Clinceni | 14 | 7 | 0 | 7 | 14–21 | 32 |
| 5. | FC Voluntari | 14 | 6 | 3 | 5 | 16–12 | 31 |
| 6. | Jászvásári Poli | 14 | 5 | 4 | 5 | 17–17 | 30 |
| 7. | Bukaresti Dinamo | 9 | 2 | 2 | 5 | 8–11 | 25 |
| 8. | Chindia Târgoviște | 12 | 3 | 1 | 8 | 9–17 | 23 |
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!