
A sportági szövetség (MVSZ) oldalának beszámolója szerint a válogatási elvek alapján a ranglisták első helyezettje automatikus indulónak számított, a többiek részvételéről a szakági vezetőedzők és a szövetségi kapitány javaslata, valamint a szakmai bizottság véleményezése alapján zárt ülésen határozott az elnökség.
Férfi párbajtőrben névre szólóan szerzett indulási jogot az egyéni világbajnok Siklósi Gergely, női tőrben, valamint férfi és női kardban azonban csapatkvótát harcoltak ki a magyarok, így ezekben a szakágakban a szövetség jelölhette ki azt a négy versenyzőt, aki képviselheti a magyar színeket.
Egyéniben hárman-hárman indulnak és ugyanők kezdik a csapatküzdelmet is, a negyedik csapattag pedig becserélhető a verseny folyamán.
Az elnökség tartalékokat is jelölt: Iliász Nikolász (kard), Szűcs Luca (kard), Lupkovics Dóra (tőr)
Az olimpiai vívóversenyeket július 24. és augusztus 1. között rendezik Tokióban.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!