HIRDETÉS

Országváltást kezdeményeztek az olimpiai bajnok Liu testvérek

Váratlan döntéshez folyamodtak
Fotó: MTI

MTI
2022. november 08., 15:33

Az olimpiai bajnok Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hozzájárulását kérték az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához.

MTI
2022. november 08., 15:33

A MOKSZ keddi tájékoztatása szerint a két rövidpályás gyorskorcsolyázó nem nevezte meg, hogy melyik ország színeiben kívánja folytatni pályafutását, és a MOKSZ felé egy nemzeti szövetség sem jelzett igényt formálisan vagy informálisan a sportolók versenyzői jogának megszerzésére.

A Liu testvérek augusztusban jelentették be, hogy – követve a magyar válogatottól távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát – Kínában készülnek az idényre.

A MOKSZ kiemelte, a nemzetközi szövetség (ISU) szabályai szerint ha egy sportoló korábban más ország versenyzője volt, akkor 12 hónapnak kell eltelnie a legutóbbi olyan ISU-verseny után, amelyen a korábbi ország képviseletében indult.

Emellett a versenyző kiadásáról az eredeti ország szövetségének kell döntenie, ennek feltétele, hogy minden szerződéses vitát rendezni kell a szövetség és a versenyző között.

A magyar szövetség a következő elnökségi ülésén dönt arról, hogyan rendezze a fivérek és a MOKSZ között fennálló versenyzői szerződéses kapcsolatot.

HIRDETÉS

A két Liu a pekingi téli olimpia után jelezte, hogy mindenképpen Csang Csing Linának, a válogatott vezetőedzőjének az irányításával szeretnének a továbbiakban is készülni.

Az ázsiai szakember közreműködésével a férfi váltó megszerezte Magyarország első téli olimpiai aranyát a 2018-as, phjongcshangi játékokon, majd idén Pekingben Liu Shaoang írt történelmet az első egyéni ötkarikás diadallal (500 méter).

„Sajnos Linával az ő kérésére fel kellett bontanunk a határozatlan idejű szerződését, tekintettel arra, hogy Kína szövetségétől kapott visszautasíthatatlan ajánlatot a gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzői pozíciójára” – olvasható a MOKSZ közleményében, amely kiemelte, hogy az elmúlt időszakban a MOKSZ biztosította a Liu fivérek edzésének feltételeit a kínai válogatottal és Linával Pekingben, ezt a munkát a MOKSZ nevében Dzse Szu Csun, a magyar válogatott dél-koreai edzője segítette.

Ez a megoldás a fivérek számára nem bizonyult megfelelőnek.

Hétfőn a szövetség arról tájékoztatta a közmédiát, hogy a Liu fivérek nem indulnak az Alta Valtellina Trophy elnevezésű bormiói rövidpályás gyorskorcsolya-viadalon a hétvégén (a világkupa-sorozat első és második fordulóján, Montrealban és Salt Lake Cityben a magyar short track-válogatott gazdasági okok miatt nem vett részt).

A 26 éves Liu Shaolin Sándor ötkarikás aranya és bronza mellett vb-ken kétszer, Eb-ken pedig hatszor diadalmaskodott. Két évvel fiatalabb öccse, a szintén budapesti születésű Liu Shaoang olimpián két arany- és két bronzérmet nyert, emellett hatszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Köszönte szépen az ajándékokat, megvan az első idegenbeli diadala az FK Csíkszeredának

Pragmatikus játékkal, kihasználva ellenfele nagy megingásait az FK Csíkszereda szép győzelmet aratott a Nagyszebeni Hermannstadt FC otthonában a labdarúgó élvonal tizenharmadik fordulójának hétfői meccsén.

Látványos bemutatók a csibai lovasíjász napon

Látványos lovasíjász nyílt napot tartott szombaton a Csíkszeredai Kerecsen Lovasíjász Egyesület Csibában. A hideg idő sem tántorította el a közönséget, a bemutatók és a magyar lovas hagyományokat őrző program igazi közösségi élményt nyújtott.

Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

`
Krónika

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás

Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel.

Krónika

Az internet kedvencei: Erdély 10 legfelkapottabb turisztikai célpontja

Az elmúlt években Erdély turisztikai arculata látványosan átalakult. A természet közelségét, a történelmi városokat és a „fotózható” helyeket kereső turisták egyszerre fedezik fel újra a térséget. De mely helyszínek uralják ma az internetet?

Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Ez is érdekelheti

Visszatér a Bajnokok Ligája, pályán a Barca és a PSG

Kedden ismét labdarúgó Bajnokok Ligája mérkőzéseket nézhetünk a tévében, többek között pályára lép a Barcelona, az Arsenal, a Manchester City és a címvédő Paris Saint-Germain is.

Tucatnyi aranyéremmel tértek haza a gyergyószentmiklósi ökölvívók Brassóból

Jó teljesítményt nyújtottak az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub sportolói a brassói Drakula Amator Boxing Show nemzetközi gálán: a tizenhat induló közül tizenketten aranyérmet szereztek.

A Gîrtofan-család a Tess Rally nagy nyertese

A Škodákat vezető pilóták állhattak a dobogó mindhárom fokára a Tess Rally díjkiosztó ünnepségén, összetettben mindenkit maguk mögé utasítottak.

Előbb az FK Csíkszereda, aztán a Kolozsvári CFR meccse a képernyőn – a hétfői sportműsor

Zárul a labdarúgó Szuperliga tizenharmadik játéknapja. Idegenben lép pályára a csíkszeredai és a kolozsvári focicsapat. Tenisz, sznúker és kosárlabda még a kínálatban.

Nagyot mentek a Góbék teqballosai a thaiföldi tornán

Pazar hétvégét zártak az idény egyik legrangosabb nemzetközi versenyén a székelyudvarhelyi klub sportolói. Két aranyérmet és két ezüstöt szereztek Bangkokban, ezzel a Góbék Teqball Team a legeredményesebb csapat volt a thaiföldi fővárosban.

Kiss-testvérek az országos ifjúsági rapid sakkbajnokságon: Abigél ezüstérmes, Hanna a 6. lett

A gyergyóalfalvi Kiss Abigél és testvére, Hanna is versenybe szállt az országos ifjúsági rapid sakkbajnokságon, amelyet a hétvégén Amarán rendeztek meg. Mindketten szép eredménnyel térhettek haza Ialomița megyéből.

Elmaradt a visszavágás – idén is Eb-ezüstérmesek a romániai asztaliteniszezők

Sorozatban harmadszor veszítette el a kontinensbajnokság döntőjét a németekkel szemben a romániai női asztalitenisz-válogatott, amely Horvátországban is ezüstéremmel kell beérje.

Sebesség, bátorság és adrenalin a Nyergestetőn és a Bálványoson

Sokáig emlegetni fogják a kézdivásárhelyiek október 18-át, azt a napot, amely bevezette az udvarterek városát az országos ralikörforgásba. Innen vágtak neki ugyanis a Tess Rally résztvevői a látványos és technikás gyorsasági szakaszoknak.

Látványos bemutatók a csibai lovasíjász napon

Látványos lovasíjász nyílt napot tartott szombaton a Csíkszeredai Kerecsen Lovasíjász Egyesület Csibában. A hideg idő sem tántorította el a közönséget, a bemutatók és a magyar lovas hagyományokat őrző program igazi közösségi élményt nyújtott.

Száz határon át

A nagyváradi születésű Eb-bronzérmes dzsúdós, Nagy István, aki jelenleg a Debreceni DSI edzőjeként dolgozik, idén ünnepelte hatvanadik születésnapját. Barátja, Balogh Zoltán író egy novellával tisztelgett előtte, amelyet maga az ünnepelt ihletett.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!