A múlt hétvégén rendezett marosvásárhelyi kvalifikációs tornán összesen tizenhatan képviselték a Góbék Teqball Team csapatát, ebből többen fontos tapasztalatokkal gazdagodtak, ráadásul férfi egyéniben, férfi és vegyes párosban is első helyet szereztek, ezáltal kijutottak a novemberi, nürnbergi világbajnokságra.
Először a világelső Györgydeák Apor zsebelte be az első helyet, méghozzá viszonylag könnyen, remek teljesítményt nyújtott, egyszer sem forgott igazán veszélyben a győzelme. Férfi párosban Györgydeák Apor és Ilyés Szabolcs remekelt, a döntőben a marosvásárhelyi Szilágyi Arnold–Kristály Hunor duóval mérhették össze erejüket, amelyet a góbék nyertek, így Györgydeák párosban is az első helyet tudhatja magáénak.
Nem ez volt az egyetlen első helye Ilyés Szabolcsnak sem, aki vegyes párosban Mitri Ritával versenyzett, a fináléban a Kristály Hunor–Dakó Katalin párost győzték le, ezáltal ők is ott lehetnek a novemberi világeseményen.
Nagyszerű eredményt ért el a Góbék női párosa Miklós Tünde és Mitri Rita, akik végül a második helyet zsebelték be, míg Lakatos Kriszta női egyéniben a harmadik pozícióban végzett.
„Rendkívül hasznos torna volt ez, ezúttal is nagyon sok fiatal versenyzőnk volt, középiskolások. Az esetükben a fejlődés és a tapasztatszerzés a legfontosabb, viszont ezzel nincs is gond, úgy gondolom mindenki megfelelően teljesített. Nagyon örülünk, hogy három kategóriában is sikerült kiharcolni a kijutást a világbajnokságra, valójában ez volt az elsődleges cél, abszolút elégedettek vagyunk önmagunkkal” – értékelt Ilyés Szabolcs.
Elmondta, hogy csütörtöktől újabb kihívás vár rá és Györgydeák Aporra, ugyanis Amerikába utaznak egy újabb tornára. A tapasztalt duó Anaheim városában teheti próbára magát, ahol ezúttal is a maximumot szeretnék kihozni magukból.
„Számunkra minden verseny és torna ugyanakkora jelentőséggel bír, legalábbis olyan szempontból, hogy mindent kiadunk magunkból és a legjobb tudásunk szerint játszunk. Ezúttal is ott lesznek a legjobbak, így ez mindenképp egy jó erőpróba a világbajnokság előtt. Csütörtökön megyünk, hétfőn utazunk haza, onnantól a felkészülésé a főszerep.
– mutatott rá Ilyés Szabolcs.
Az amerikai tornán nem csak egy kategóriában indulnak, a vegyes párosban is próbára teszik magukat. Györgydeák Apor egy brazil hölggyel fog indulni, míg Ilyés Szabolcs társa egy amerikai lány lesz. A székely duó bizakodva várja az eseményt, bíznak az aranyérem megszerzésében.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!