Az aquatlon a multisport egyik legegyszerűbb és leginkább elérhető formája: két próbából, úszásból és futásból áll. A bajnokságot a Román Triatlonszövetség rendezi, partnerségben a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatallal – tudtuk meg Trandafir Norberttől, a helyi szervezőbizottság vezetőjétől.
Több korosztálynak írták ki a versenyt, részt vehetnek a 6 éves gyerekektől egészen az idős korosztályig. A kiírás szerint a 13 éven aluliak a Trikids versenyen indulnak, ennek a korosztálynak a versenye elsősorban a triatlonsport népszerűsítéséről szól. A bajnokságot a kadet korosztály (U16), az ifjúsági (U18), az U23-as korosztály, az Elit és az Age kategóriák számára írták ki. Mint Trandafir elmondta, az Age kategóriában a nem profi, 30 éven felüliek állnak majd rajthoz.
Szombaton, július 16-án zajlik a bajnokság, az első rajt reggel 8 órakor lesz, a díjazást pedig 13.30-ra tervezték. A Trikids-verseny 15.30-kor kezdődik.
Az úszópróbák a Csíki Csobbanóban lesznek, a futást pedig a gyorskorcsolya-pályán rendezik.
„A belépés ingyenes, és minden érdeklődőt szeretettel várunk, a bajnokság egyik célja, hogy népszerűsítsük a sportágat” – mondta el Trandafir a Székelyhonnak.
Második alakalommal rendeznek aquatlonbajnokságot Csíkszeredában, tavaly a csíki sportolók két második helyezést értek el. Idén is több székelyföldi sportoló lesz ott a rajtnál, a VSK Csíkszereda színeiben Erőss Nóra, Erőss Hanna, Balog Henrietta, Gegő Hunor és Farkas Dániel indul.
A szervezők közel 200 részvevőre számítanak, többek között Bukarestből, Konstancáról Suceaváról, Kolozsvárról, Nagyváradról, Besztercéről és Brassóból érkeznek majd aquatlonisták.
Az ifiként Európa-bajnok, felnőttként Európa-bajnoki bronzérmes és három olimpián indult Trandafir elmondta, hogy kitűnő a kapcsolat Csíkszereda városvezetése és a Román Úszószövetség között, sikerült elérni, hogy novemberben Csíkszereda legyen a házigazdája az országos rövidpályás úszóbajnokságnak.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!