Az elmúlt fél évtizedben a közkedvelt csapat meghatározó szerepet játszott a város sportéletében és a hazai kosárlabdában. A Maros KK három alkalommal is a bajnoki trófeáért küzdött a Nemzeti Ligában: 2013-ban és 2015-ban a szintén felbomlott, rekordbajnok Asesoft Ploiești-el küzdött a döntőben, 2016-ban pedig a Nagyváradi VSK-val. Utóbbi párharcban a mindent eldöntő ötödik összecsapáson idegenben maradt alul.
A Román Kupában még ennél is közelebb álltak a diadalhoz a Tigrisek : 2015-ben nyert helyzetből vesztettek a Temesvári KK ellen, tavaly pedig az emlékezetes, sokat vitatott döntőben az utolsó másodpercekben kaptak ki a Kolozsvári U-BT-től.
A klubnál időközben megjelentek az anyagi problémák, ezzel együtt pedig az utóbbi másfél évben az eredmények is elmaradtak a várakozásoktól, és a csapatnak már nem sikerült megtartania helyét a legjobbak között.
Az évek során felhalmozódott adósságok és a csődvédelem, illetve a támogatások megvonása pedig elkerülhetetlenül az összeomláshoz vezettek.
Az egy jó kérdés, hogy mikor lesz újra Marosvásárhelynek olyan kosárlabdacsapata, amely hasonló dicsőségeket szerez a városnak és ismét megtelnek a Dzsungel lelátói.
Minden esetre próbálkozások már vannak, mint ahogyan azt a klub ígérte a megszűnése e heti bejelentésekor. A tervezett Városi Sportklubon belül viszont az alapoktól kell kezdeni az építkezést, így az új együttes már ősztől a másodosztályban indulhat, hogy a feljutás legyen a célkitűzése.
Mindez azonban még a jövő titka.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!