A női versenyen közel 70 sportoló indult a négy 4,5 km-es előfutamból, illetve a 7,5 km-es döntőből álló próbán. A délelőtti előfutamokon a sportolók kétszer-kétszer tértek be a lőtérre és összesen tíz lövést adtak le, és ezt követően a legjobb 30 bejutott a fináléba. A délutáni, 7.5 km-es döntőben négy lövészet (két fekvő és két álló) szerepelt, összesen húsz alkalommal kellett eltalálni a céltáblát.
Romániát a női és a férfi versenyen is három-három sportoló képviselte, és mind a haton bejutottak a 30 fős döntőbe, ahol a férfiaknál George Colțea (7. hely) érte el a legjobb eredményt, a női versenyen pedig Anasztaszija Tolmacseva (14. hely).
A csíkszeredai Onodi Enikő a délelőtti selejtezőben nagyon jól célzott (10-ből 9), a döntőben rosszul kezdett, az első két lövészet után öt lövőhibája volt, viszont a következő két lőtéri megállásnál hibátlanul teljesített, és végül a 29. helyen végzett.
Az észtországi vébén a folytatásban a klasszikus sprint, az üldöző- és a tömegrajtos próbák várnak a sportolókra.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!