Sajtótájékoztatót tartottak Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán a hétvégén immáron harmadik alkalommal megrendezett, gyermekek számára kiírt, Molekula Kupával díjazott cselgáncsverseny kapcsán. Az Erőss Zsolt Arénában lezajlott Molekula Kupán Ungvári Miklós adta át a díjakat a gyerekeknek.
Az olimpikon szerint tehetséges, technikailag jól képzett sportolók kerülnek ki a helyi utánpótláscsapatokból, akikben megvan a lehetőség arra, hogy akár világversenyeken is szerepeljenek.
Ungvári elmondta, gyerekként ő is sokat tanult példaképei mellett a tatamin, ezért érzi úgy, hogy neki is át kell adnia valamit a jövő nemzedékeinek.
„Közel egy évtizede ápoljuk ezt a testvérkapcsolatot a csíkszeredai cselgáncs képviselőivel, akik már többször segítettek nekem a versenyekre való felkészülésben. Ezúttal én is hozzájárulhattam valamivel a helyi dzsúdó előrehaladásához” – mondta.
Az elmúlt versenyek közül az idei megmérettetésen volt a legtöbb résztvevő, közel háromszáz gyerek lépett tatamira – tudtuk meg Sinka Szabolcstól, a verseny egyik főszervezőjétől. „A verseny első helyezettje a Csíkszeredai Sportklub csapata lett, a második helyet a Csíkszeredai ISK, míg a harmadikat a Kézdivásárhelyi Sportiskola csapata szerezte meg. A kupára az ország több régiójából érkeztek résztvevők” – összegezte Sinka.
A felszólalók között jelen volt Farkas László nyugalmazott gyógyszerész, a csíkszeredai dzsúdósport egyik elindítója, valamint Szőcs László veterán cselgáncsozó is. Az esemény házigazdája Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának megbízott vezetője volt.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!