„Szabolcs ott volt a legjobbak között, nagyon kevés, pár másodperc hiányzott a dobogós helyekhez, pedig nagyon erős mezőnnyel kellett megküzdenie” – így foglalta össze röviden Jánosi István, aki a Gyergyószentmiklósi Iskolás Sportklub mellett a válogatottnál is szakedzőként segíti a fiatalok fejlődését.
Fórika előbb az U18-as korosztály számára kiírt olasz nemzeti bajnokságon vett részt, több mint nyolcvan vetélytársával. A Forni Avoltriban lezajlott viadalon a 10 kilométeres szabad stílusú (korcsolya) próbán mindössze 18 másodpercre az elsőtől és 3 szekundumra a 3. helyezettől negyedikként ért célba a gyergyói sportoló.
Innen Trentóba és Val di Fiemme-be költöztek át, ahol az U20-as korosztálynak rendezett, négy versenyből álló világkupafutamon állt rajthoz a romániai csapat. Itt ismét egy 4. helyezés sikerült Fórikának, és ugyancsak másodperceken múlt a dobogó a 2,5 kilométeres versenytávon, ahol hágóra kellett sízni.
Tizenhatodik helyezés következett 160 méteres sprintben, majd egy 8. hely a 10 kilométeres korcsolya stílusú megmérettetésen. A három versenynap eredményei alapján összeállított időeredmény és pontszámok szerint a negyedik napon 20 kilométeres klasszikus stílusú üldözéses versenyben kellett bizonyítani. Ötödik hely lett az eredménye.
Hamarosan újabb nemzetközi kihívás következik Fórika Szabolcsnak, Görögországban fog versenyezni a Balkán-bajnokságon, immár a felnőttek mezőnyében. Aztán október elején zajlik a román görsíbajnokság – nyilvánvaló győzelmi esélyekkel –, majd pedig jön a sífutók igazi szezonja, a havas versenyekre való felkészülés Ausztriában, végül pedig a havas versenyévad – mondta el Jánosi István.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!