A debreceni Nagyerdő körül kialakított körpályán 7x13,1, azaz összesen 91,7 kilométer várt a kerékpározókra. A sík etapon az előzetes várakozásoknak megfelelően mezőnyhajrá döntött, ebben az idei Tour de Hongrie hegyi pontversenyében második Dalla Valle diadalmaskodott honfitársát, Daniel Skerlt és a lengyel Filip Prokopyszynt megelőzve. Az előzetesen a győzelmet célként kitűző magyarországi Karl Ádám a célegyenesre fordító kanyarban nem volt ideális helyzetben, így be kellett érnie a 11. pozícióval, a legjobb romániai versenyző pedig Adi-Narcis Marcu lett, aki a 8. helyen végzett.
A második szakaszon szerdán 13 órától Marosvásárhelyről indulva Szovátán, Szentegyházán, Lövétén és Kirulyfürdőn keresztül Csíkszeredába érkezik a mezőny. A harmadik szakasz csütörtökön Csíkszeredából rajtol, a karaván pedig Kézdivásárhelyt és Kovásznát érintve érkezik meg Sepsiszentgyörgyre. A negyedik versenynapon, pénteken 144 kilométeres táv vár a versenyzőkre, akik Sepsiszentgyörgyről vágnak neki a szakasznak, majd Bölönön, Baróton, Székelyudvarhelyen is áthaladva érkeznek meg Hargitafürdőre. A körverseny ötödik és egyben utolsó, szombati szakasza a kerékpárosokat Székelyudvarhelyről vezeti Gyergyószentmiklóson át Csíkszeredába.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!