Hirdetés

Nyolc góllal nyert Csíkszeredában a címvédő

Fotó: Sándor Csilla

2017. november 18., 11:10

Sima győzelmet aratott a Csíkszeredai Imperial Wet otthonában pénteken este a címvédő Dévai Autobergamo. A román teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának 11. fordulójában Csoma Alpárék 9–1-re győztek az Erőss Zsolt Arénában.

2017. november 18., 11:10

A csíki alakulatból Szőcs Lóránd és Birtalan Barna sárga lapok miatti eltiltásért hiányzott, Kurkó Márk pedig betegség miatt nem tudta vállalni a játékot. A hiányuk az első öt percben nem érződött meg, ezalatt gól nélkül megúszta az Imperial Wet. Ezt követően, a dévai csapat elkezdte a gólgyártást, és a szünetig ötgólos előnyre tett szert.

A második félidő elején a hazai csapat egy ellentámadás végén szépített. A 24. percben a hazaiak kapusa, Gică Dospinescu – aki a szünetben Bíró Zsoltot váltotta – a büntetőterületen kívül ért kézzel a labdához, ezért piros lapot kapott.

•  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Fotó: Sándor Csilla

Hirdetés

Az emberelőnyben a Déva hamar gólt lőtt, majd újra egyenlő létszámban játszottak a csapatok. A vége 9–1 lett, a vendégek győzelme teljesen megérdemelt.

Teremlabdarúgás, 1. Liga, 11. forduló:
Csíkszeredai Imperial Wet–Dévai Autobegamo 1–9 (0–5),
gólszerzők: Sándor Levente (22.), illetve Florin Matei (7., 40.), Cristian Obadă (9.), Letra Da Costa (13., 24.), Sergiu Tarot (13.), Marius Matei (14., 26.), Mimi Stoica (28.).
Imperial Wet: Biró Zsolt (Dospinescu Gică) – Tankó Levente, Sándor Levente, Dobri Norbert, Szőcs László. Játszott még: Aramă Ovidiu, Tifán Tamás, Bálint Péter, Vlăduț Pavel Paul, Kovács Ákos, Stan Marian.

További mérkőzések:
Dunărea Călărași–Marosvásárhelyi City'us (szombat, 16.30)
Galaci United–Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal (szombat, 18.30)
Futsal Klub Székelyudvarhely–Jászvásári CSM Poli (vasárnap, 18)
Resicabányai Muncitorul–Temesvári Informatica (vasárnap, 20.).

Teremlabdarúgó 1. Liga (2017–2018-as szezon)
M GY D V GK P
1. Dévai Autobergamo 18 15 3 0 146–25 48
2. Galaci United 18 15 1 2 109–32 46
3. Temesvári Informatica 18 12 3 3 101–40 39
4. FK Székelyudvarhely 18 11 2 5 131–71 35
5. Dunărea Călărași 18 8 3 7 70–67 27
6. Csíkszeredai Imperial Wet 18 7 3 8 91–75 24
7. Jászvásári Poli CSM 18 7 3 8 80–72 24
8. Resicabányai Muncitorul 18 3 0 15 50–174 9
9. Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal 18 1 0 17 30–137 3
10. Marosvásárhelyi City’us* 18 2 0 16 35–150 -2
*Marosvásárhelyi City’us büntetve 8 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Burcă keményen fogalmazott: gyáva volt a csapata Aradon

Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!