Legutóbb február 13-án játszott bajnoki meccset a Progym, akkor a Brassói Corona vendégeként szenvedett vereséget az alapszakaszban. Akkor már tudták a gyergyói csapatnál, hogy a Cenk alatti gárda lesz az ellenfelük az elődöntőben is. Azóta is készülnek a párharcra, de mérkőzést nem játszottak.
Szurkolóik is várják már a következő találkozót. Éppen ezért, hogy a meccs nélküli hétköznapok megszakadjanak, csütörtökön 19.15-től nyílt edzésre várja biztatóit a piros-fehér gárda.
A keret két csapatra oszlik, és egymással csap össze.
„A belépés ingyenes, ám a kihelyezett urnába tehetik adományaikat azok, akik támogatnák a piros-fehéreket” – írja közleményében a Progym.
Március 7-én kezdődik az elődöntő, a gyergyószentmiklósi csapat előbb Brassóban, az alapszakasz második helyét megszerző Corona otthonában lép pályára. Az egyik fél három győzelméig tart a párharc – tájékoztatott a klub.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Pénteken elkezdődik az olaszországi téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina ad otthont. Az év egyik legnagyobb sporteseményén négyen képviselik Székelyföldet: Mandel Kata és Bartalis Henrietta hódeszkások, valamint edzőik, Kinda Géza és Reisz Zoltán.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!