Nehéz kiszálláson van túl az Inter Gyergyó, az elmúlt hétvégén ugyanis a Suceava megyei Bukovina Vîcov fogadta. A hosszú utazás rányomta bélyegét a gyergyóiak játékára, de végül sikerült pontot rabolnia.
Jól kezdte a 18. fordulóból előrehozott összecsapást az Inter, már az első percekben ordító helyzetek maradtak ki a gyergyóiak részéről. A Bukovina sem hagyta válasz nélkül a rohamokat, azonban Deák kapus jól állta a sarat, s gólt csak a félidő derekán kapott, amelyet egy védelmi hiba után vágtak be a házigazdák.
Kissé kiegyensúlyozottabb lett a játék képe, főleg azután, hogy az Inter egyenlíteni tudott, és bár a vezetést – ahogy korábban is számos alkalommal – átvehette volna, végül Cioată góljával 1–1-es döntetlennel mentek pihenőre.
A második félidőben ütött ki igazán az utazás okozta fáradtság. A Bukovina gyors lerohanásai hatásosnak bizonyultak, két perc után 3–1-es hazai vezetés állt a kijelzőn. Sok hibát vétettek a gyergyóiak, akadozó játékuk során nem sikerült gólt szerezni, viszont a pontrúgások során sikerült veszélyeztetni a Suceava megyeiek kapuját, majd Péter góljával a szépítés is összejött. A válasz sem váratott sokat magára, így ismét kétgólos hátrányból kellett folytatni a harcot.
A remek kapusteljesítménynek köszönhetően nem tudott jobban elhúzni a házigazda, aztán ifj. Nagy Zsolt is betalált, majd két perccel a vége előtt Berecz egyenlítette ki az eredményt, akinek az utolsó másodpercekben a kapufán csattant egy lövése, így a végén osztozott a pontokon a két együttes.
Nyolc góllal nyert Segesváron az Imperial Wet
Egy percig sem volt kérdéses Segesváron a Csíkszeredai Imperial Wet győzelme a 14. fordulós meccsen. Görbe Walter együttese simán verte a Pro Tineret csapatát, a félidőben már öt góllal vezetett a vendégcsapat.
Az Imperial a következő fordulóban (szombat, április 8., 17 óra) épp a Gyergyószentmiklósi Inter csapatát fogadja az Erőss Zsolt Arénában.
Teremlabdarúgás, 2. Liga, 14. forduló:
Segesvári Pro Tineret–Csíkszeredai Imperial Wet 3–11 (3–8),
az Imperial Wet gólszerzői: Tankó Levente 3, Birtalan Barna, Balog Zsolt és Gliga Krisztián 2–2, Dobri Norbert és Csomós József Attila.
További eredmények:
Temesvári Informatica II.–Luceafărul Buzău 6–3 (2–2),
Bukovina Vîcov–Fortius Buzău 8–4 (4–0).
Korábban lejátszották:
Futsal Ceahlăul Piatra Neamț–Brassói Colțea 3–5,
Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó–Brassói Blue Angel 16–1.
18. forduló:
Bukovina Vîcov–Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó 4–4 (1–1),
a gyergyói gólszerzők: Cioată, Péter, Nagy és Berecz.
Ranglista:
1. Csíkszereda 36 pont (14)
2. Brassói Colțea 33 (13)
3. Piatra Neamț 27 (14)
4. Luceafărul 22 (14)
5. Informatica II. 19 (12/65–55-ös gólkülönbség)
6. Fortius 19 (14/83–86)
7. Vîcov 19 (14/89–101)
8. Inter Gyergyó 16 (15)
9. Segesvár 13 (14)
10. Blue Angel 0 (14).
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!