Hirdetés

Nyert a Jászvásári Poli, egyre szorosabb a küzdelem a bennmaradásért

Fotó: Facebook/FC Politehnica Iasi

2020. július 30., 22:46

Értékes három pontot gyűjtött be házigazdaként a Jászvásári Poli, a labdarúgó 1. Liga alsóházi rájátszásának 12. fordulójában 2–1-re nyert az FC Voluntari ellen.

2020. július 30., 22:46

A végig szakadó esőben lejátszott csütörtök esti jászvásári mérkőzésen remek volt az iram, az elején mindkét kapu előtt több nagy lehetőség maradt ki. A vezetést félóra játékot követően a vendég Ilfov megyeiek szerezték meg a csapatkapitányi karszalagot viselő Mihai Căpătână szépségdíjas góljával, de erre a moldvaiak még a szünet előtt válaszolni tudtak egy szerencsés távoli találattal.

A folytatásban a hazai együttes volt veszélyesebb, és negyedórával a vége előtt a javára fordította az eredményt, Omoh fejezett góllal egy kiváló összjátékot.

Kevéssel ezután megvolt az esélye az egyenlítésre a Voluntari-nak, de nem sikerült betalálnia, a végéig pedig már nem változott az eredményjelző.

Hirdetés

Győzelmével a továbbra is osztályozós helyen álló Jászvásári Poli

kezdhet reménykedni, hogy az egyre szorosabb play-out végén megmenekülhet a kieséstől.

Mircea Rednic csapata egyelőre két pontra csökkentette hátrányát az előtte álló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-hoz képest, amely ebben a fordulóban nem játszott, a Bukaresti Dinamo elleni találkozóját elhalasztották.

Labdarúgó 1. Liga, alsóházi rájátszás, 12. forduló:
Jászvásári Poli–FC Voluntari 2–1 (1–1).
Gólszerzők: Cabral (42.), Omoh (74.), illetve Căpătână (30.).

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás, 12. forduló
2020. 07. 29., 17:00 Chindia Târgoviște Academica Clinceni 3–1
2020. 07. 29., 19:00 Nagyszebeni Hermannstadt FC Viitorul 2–0
2020. 07. 30., 20:30 Jászvásári Poli FC Voluntari 2–1

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás
M GY D V GK P
1. FC Viitorul 14 6 5 3 25–17 43
2. Nagyszebeni Hermannstadt 12 6 4 2 18–14 35
3. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 13 4 5 4 19–17 34
4. Academica Clinceni 14 7 0 7 14–21 32
5. FC Voluntari 14 6 3 5 16–12 31
6. Jászvásári Poli 14 5 4 5 17–17 30
7. Bukaresti Dinamo 9 2 2 5 8–11 25
8. Chindia Târgoviște 12 3 1 8 9–17 23

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Pályán a Sepsi OSK, Forma–1 és Atlético–Barcelona – a vasárnapi sportműsor

Hazai pályán fogadja a Voluntarit a Sepsi OSK, a Kolozsvári CFR az Universitatea Craiovát. A Forma–1 mezőnye São Pauloban versenyez, a MotoGP Katarban zárja a hétvégét, a La Ligában Atlético Madrid–Barcelona, a Serie A-ban Fiorentina–Juventus következik.

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!