A Show Time SK 17 éves sepsiszentgyörgyi versenyzője a bangkoki jiu-jitsu-világbajnokságon a No-Gi kategóriában bronzérmet szerzett, a Gi küzdelmekben pedig ötödik lett – minden túlzás nélkül szenzációs teljesítményt nyújtva egy olyan mezőnyben, ahol nyolcvan ország több mint ezer sportolója indult.
„Két éve és két hónapja kezdtem a sportot, teljesen a nulláról. Nagyon féltem, amikor először bementem, attól is, hogy semmit nem tudok a küzdősportokról… és attól is, hogy egy szót sem beszéltem románul” – idézi fel Rita az indulást, amikor még azt sem tudta, tetszeni fog-e neki a sportág. Mára Thaiföldön bizonyította tehetségét.
A bangkoki világbajnokságon a háromszéki fiatal két kisdöntőt vívott az U18-as korosztály 44 kilogrammos kategóriájában. Az eredmény önmagáért beszélne, ő azonban továbbra is szerény marad:
Miközben a tatamin higgadt küzdőnek tűnik, bevallotta: a világbajnokság első napjai tele voltak stresszel és gyomorgörccsel. „Megérte minden pénz és stressz, amikor ott álltam a tatami szélén, és azt mondhattam: igen, megcsináltam. Ha nyerek, ha vesztek, én már elértem azt, amit szerettem volna.”
Thaiföldön viszont nemcsak az ellenfelekkel kellett megküzdenie. „Az első nap semmi baj nem volt, a második viszont pokoli volt. Az ötórás időeltolódás miatt hajnal kettőkor sem tudtam aludni, és másnap borzalmasan fáradt voltam. A hőmérséklet és a páratartalom is furcsa volt, de ahhoz hamar hozzászoktam” – emelte ki Rita.
Hazatérése után alig egy nappal már iskolában volt. A fogadtatásról örömmel mesélt: „Az osztálytársaim nagyon meglepődtek, hogy ilyen hamar visszamentem. A tanáraim is gratuláltak, és megértők voltak: az első héten nem írattak felmérőt, hogy legyen időm visszarázódni.”
A világbajnokságra való felkészülés jóval több volt, mint fizikai munka. Rita pluszedzéseket kapott a klubnál, otthon is gyakorolt, de a háttér sokkal összetettebb volt:
Történetének leginspirálóbb része talán az, hogy két éve még ő maga sem hitt volna abban, hogy idáig eljut:
„Ha valaki akkor azt mondja, hogy két év után világbajnokságra megyek… szembe nevettem volna. De ez élő bizonyíték arra, hogy ha valaki belerakja a szívét-lelkét, és nem adja fel, akkor nincs lehetetlen.”
Végül üzent azoknak a gyerekeknek és fiataloknak, akik most hezitálnak, merjék-e elkezdeni a sportot:
„Mondták, hogy vézna vagyok, hogy ez nem lányos sport… de nincs lányos vagy fiús sport, mindenki azt csinálja, amit szeret. És ha valakinek nincs lehetősége? Az embereknek óriási szívük van. Ha valaki őszintén küzd, mindig lesz, aki segít.”
Bács Rita bangkoki bronzérme így jóval több egy egyszerű eredménynél: hitet, kitartást és példát ad. Egy 17 éves lány történetét, aki nyelvtudás nélkül, félelemmel a gyomrában indult el egy úton és ma már a világ legjobbjai között áll, miközben gőzerővel készül az újabb kihívásokra.
A Bukaresti Rapid vezetősége remek házigazdának bizonyult, magyar nyelvre lefordított üzenettel fogadta a vendég FK Csíkszeredát a két csapat péntek esti bajnoki mérkőzésén.
Sajnálatos események történtek a lelátón a Gyergyói Hoki Klub legutóbbi hazai mérkőzésén, amelyet követően a vezetőség közleményt adott ki, ebben megpróbálták nyugalomra inteni, ugyanakkor figyelmeztették is a csapat szurkolóit.
Elkápráztatta a közönséget és a zsűrit is a székelyudvarhelyi apa-lánya duó: Kristóf Béla és Rebeka tarolt a Csillag születik tehetségkutató műsorban bemutatott produkciójukkal.
Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.
Sárga jelzésű, azaz elsőfokú, kiadós esőre vonatkozó riasztás van érvényben a fővárosban és az ország további 13 megyéjében, míg a hegyvidéken havas esőre és havazásra kell számítani az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzése szerint.
Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!