Húsz csapat indulásával számolnak, minden együttes hét versenyzőt indíthat. Így a nemzetközi szövetség (UCI) 2.1-es kategóriájú viadalán a mezőny létszáma elérheti a 140 főt, ami csaknem negyven százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest.
„Nagyjából negyven csapat jelentkezett, vagyis kétszer annyi, mint amennyi indulhat” – idézi a közlemény Szilasi Lászlót, a Tour de Hongrie versenyigazgatóját, aki kiemelte, elsőbbséget élveztek a szelekciónál a prokontinentális csapatok.
„Őket követték azok a csapatok, amelyek a magyar kerékpársport számára is fontosak, a Tour de Hongrie szervezői a sportszerűség határain belül teljes mértékben megpróbálják támogatni a nemzeti érdekeket,
A harmadik szempont pedig az volt, hogy a maradék helyeket erős kontinentális csapatokkal töltsük fel.”
Szilasi kifejtette, a két magyar kontinentális csapat ott lesz a rajtnál, információik szerint a Pannon Cycling Team soraiban hét, a Kőbánya Cycing Team együttesében pedig három magyar kerékpáros vesz majd részt a Tour de Hongrie-n. A magyar válogatott színeiben további hét versenyzőért szoríthatnak a magyar nézők. Az osztrák Mybike csapatában pedig rajthoz áll Kusztor Péter és Pelikán János, így várhatóan tizenkilenc magyar versenyző indul.
Szilasi László hozzátette, a csíkszeredai Team Novák színeiben a határon túli magyarok közül is lesz majd kerékpáros a mezőnyben.
Az idei Tour de Hongrie augusztus 14-én a siófoki prológgal rajtol el, a karaván hat nap alatt tíz megyét érintve összesen 800 kilométert teljesít.
Prológ (augusztus 14.): egyéni időfutam, Siófok, 4 km.
1. szakasz (augusztus 15.): Balatonalmádi–Keszthely, 160 km.
2. szakasz (augusztus 16.): Velence–Székesfehérvár, 170 km.
3. szakasz (augusztus 17.): Cegléd–Hajdúszoboszló, 210 km.
4. szakasz (augusztus 18.): Karcag–Miskolc, 178 km.
5. szakasz (augusztus 19.): Budapest–Budapest, 78 km.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!