A tárcavezető kedden tartott sajtótájékoztatót, amelyen értékelte mandátumának első hat hónapját. A miniszter a tervekről elmondta, hogy várhatóan szeptember közepére készül el a román sport stratégiájának első munkaváltozata, amelynek kidolgozását Novák vállalta fel, miután kinevezték miniszternek.
Elmondta, a fő cél az, hogy a gyermekek naponta sportoljanak az iskolákban tornaórákon, emellett a sportolói állományt a jelenlegi 5 százalékról 30 százalékra növeljék,
hogy a 2032-es nyári olimpián az éremtáblázaton Románia visszakerüljön az első 10–12 nemzet közé.
Rámutatott: a sportstratégiát több éven át fogják alkalmazni, egyes elemeit már a jövő évtől átültetik a gyakorlatba, így bevezetik a TAO-rendszert, amely Magyarországon működik és amelynek köszönhetően a társasági adó egy része közvetlenül a sportnak jut.
A miniszter szerint ebből a támogatásból főleg a prioritásnak örvendő sportágak fognak részesülni.
Bejelentette, hogy a fiatal sportolók számára regionális nevelőközpontokat hoznak létre, ahova összegyűjtik a minisztériumhoz tartozó sportklubok legtehetségeseb fiataljait, és szakmai fejlődési lehetőséget, anyagi stabilitást, biztonságot teremtenek számukra. Mint mondta, azért van szükség ezekre a regionális központokra, mert sok fiatal 18 éves korában hagyja abba a sportolást az anyagi biztonság hiánya miatt.
A miniszter becslése szerint Románia 4–6 érmet nyerhet a július 23-án kezdődő tokiói olimpián.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!