Hirdetés

Norris vezérletével mclarenes első sor a Hungaroringen

Lando Norris indul az élről
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

MTI
2024. július 20., 19:10

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 39. Forma–1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

MTI
2024. július 20., 19:10

A 24 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik pole pozíciója. Mellőle csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri startolhat majd, mivel ő zárt másodikként az időmérőn,

amelyet kétszer is félbe kellett szakítani piros zászlóval balesetek miatt.

Oscar Piastri •  Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Galéria

Oscar Piastri
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Hirdetés

A harmadik rajthelyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője foglalhatja majd el.

A gyakorlatilag telt ház előtt rendezett időmérő előtt nagyjából 50 perccel szemerkélő eső érkezett a Hungaroringre, és a versenyzőknek ilyen körülmények között kellett megkezdeniük a körözést az első szakaszban. Ennek a résznek az egyik nagy vesztese Sergio Pérez lett, a Red Bull mexikói pilótája ugyanis 6:45 perccel a szakasz vége előtt a pálya hátsó részén megcsúszott a rázókövön, versenyautóját pedig a gumifalnak csapta.

Max Verstappen •  Fotó: MTI/Balogh Zoltán Galéria

Max Verstappen
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Emiatt piros zászlóval félbeszakították a kvalifikációt, s bár Pérez sértetlenül szállt ki, számára véget ért az időmérő. A folytatásra néhány perc szünet után már sor kerülhetett, és ugyancsak az első szakaszban búcsúzott a további küzdelemtől George Russell a Mercedesszel.

Charles Leclerc •  Fotó: MTI/Balogh Zoltán Galéria

Charles Leclerc
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A kvalifikáció második – már teljesen száraz aszfalton rendezett – etapjának végén Lewis Hamilton szurkolói izgulhattak,

a Mercedes hétszeres világbajnok brit versenyzője ugyanis épphogy, a 10. helyen jutott tovább a harmadik szakaszba, miután az utolsó mért körén sem a német Nico Hülkenberg, sem pedig a finn Valtteri Bottas nem tudott jobb időt elérni.

A pole pozícióról döntő harmadik etapban előbb Verstappen teljesített egy nagyon jó kört, Norris azonban pillanatokkal később több mint három tizedmásodperccel gyorsabb volt a vb-címvédőnél. Néhány perc múlva Piastri jött fel másodiknak csapattársa mögé, míg Verstappen harmadik maradt. Ekkor Cunoda Juki (RB) a pálya felső szakaszán egy kigyorsítás közben a szalagkorlátnak csapódott, emiatt piros zászlóval ismét félbeszakították az edzést.

Lewis Hamilton •  Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Galéria

Lewis Hamilton
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A hátralévő alig több mint két perc alatt Verstappen már nem is hajtott ki a pályára, és másnak sem sikerült közel kerülnie a McLaren duójához.

A brit istálló legutóbb 2012-ben ünnepelhetett pole pozíciót a Hungaroringen, akkor Hamilton volt a leggyorsabb az időmérőn.

A 70 körös Magyar Nagydíj vasárnap 16 órakor rajtol a Hungaroringen.

Carlos Sainz Jr. •  Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Galéria

Carlos Sainz Jr.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A teljes rajtsorrend:
1. sor: Lando Norris (brit, McLaren), Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
2. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull), Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
3. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes), Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
4. sor: Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin), Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
5. sor: Daniel Ricciardo (ausztrál, RB), Cunoda Juki (japán, RB)
6. sor: Nico Hülkenberg (német, Haas), Valtteri Bottas (finn, Sauber)
7. sor: Alexander Albon (thaiföldi, Williams), Logan Sargeant (amerikai, Williams)
8. sor: Kevin Magnussen (dán, Haas), Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
9. sor: George Russell (brit, Mercedes), Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)
10. sor: Esteban Ocon (francia, Alpine), Pierre Gasly (francia, Alpine)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Kiszálláson a Sepsi OSK, pályán a Barcelona, a Győr BL-meccse – a szombati sportműsor

A Sepsi OSK a Petrolul otthonában, a Rapid a Corvinul ellen lép pályára a Szuperligában, a La Ligában a Real Betis az FC Barcelonát fogadja. Három mérkőzést rendeznek az NB I-ben, a női kézilabda BL-ben a Beszterce és a Győr is játszik.

Pályán az FK Csíkszereda, este topligás meccseket rendeznek – a pénteki sportműsor

Az FK Csíkszereda Galacon lép pályára a Szuperligában, este pedig a román élvonal mellett az NB I., a Bundesliga, a Serie A és a LaLiga is képernyőre kerül. Napközben tenisz, pályakerékpár, Superbike és úszás színesíti a kínálatot.

Két bronzérmet már begyűjtött Szőcs Bernadette az Európa-bajnokságon

Női párosban és vegyesben is bejutott a legjobb négy közé Szőcs Bernadette a szlovéniai Európa-bajnokságon, ezzel két bronzérmet már bebiztosított magának. A marosvásárhelyi származású asztaliteniszező egyéniben versenyben van a kontinensbajnoki címért.

Öt fiatal fallabdás képviselte Hargita megyét a budapesti Európa Kupán

Öt Hargita megyei sportoló vett részt a budapesti Hungarian Junior Open squashversenyen. A nemzetközi viadalon 16 ország 109 játékosa vett részt, a székelyföldi fiatalok értékes európai ranglistapontokat gyűjtöttek.

Magyar színekben lép világbajnoki tatamira a háromszéki karatéka

A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club sportolója, Péter-Csiki Csanád is részt vesz a lengyelországi korosztályos karate-világbajnokságon. A székelyföldi sportoló csütörtökön, a junior fiúk −61 kilogrammos küzdelmi kategóriájában kezdi meg szereplését.

Hazai pályán a Ferencváros és a Craiova az európai kupákban – csütörtökön a tévében

Csütörtökön az Európa-liga és a Konferencia-liga főtáblája kerül középpontba: a Ferencváros a Viktoria Plzent, a Craiova a Getafét fogadja. A magyar futsalválogatott vb-selejtezőt játszik, a Dinamo a Barcelonát látja vendégül a kézilabda BL-ben.

A hölgyeknél Székelyudvarhelyre, a férfiaknál Csíkszeredába került az aranyérem

Két székelyföldi sportoló szerzett bajnoki címet az egyéni országos bowlingbajnokságon: a nőknél a székelyudvarhelyi Karamán Ibolya, a férfiaknál a csíkszeredai Balázs-Bécsi Máté állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Százéves a székelyudvarhelyi birkózás – sportkonferenciával és emlékversennyel ünnepelnek

Száz éve alakult meg a birkózószakosztály Székelyudvarhelyen. A centenárium alkalmából október 16-án megemlékezést és ünnepi sportkonferenciát tartanak, a következő hétvégén pedig utánpótlás-emlékversennyel tisztelegnek a sportág helyi múltja előtt.

Újabb kemény párharcok a BL-ben, kosárlabda Eurokupa, kézilabda Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

Újabb Bajnokok Ligája mérkőzések jönnek a sorban: a Roma a Real Madridot, a Manchester City a Paris Saint-Germaint fogadja, a Liverpool Linzben játszik. A Kolozsvári U-BT a kosárlabda Eurokupában szerepel.

Visszatér a Bajnokok Ligája, egyik topcsapat meccséről kapcsolhatunk a másikra

Kilenc mérkőzéssel folytatódik kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblája, a nagyágyúk közül a Barcelona és a Bayern idegenben, az Arsenal és az Inter otthon játszik, valamint kiemelkedik az Atlético Madrid és a Manchester United párharca.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!