Először rendez nemzetközi tornát Székelyudvarhelyen kívül a Góbék Teqball Team, ebből a szempontból kicsit nehezebb volt a szervezés, viszont nagyon jól együttműködtek a csíkszeredai munkatársakkal és városvezetéssel, kiváló feltételeket biztosítanak a sportolók számára – közölte a Székely Sport megkeresésére Ilyés Szabolcs, a Góbék Teqball Team vezetője.
„Reményeim szerint sikeres tornát fogunk szervezni, az egyik legfontosabb dolog, hogy egy újabb székelyföldi várost tudunk bevonni a nemzetközi vérkeringésbe” – jegyezte meg.
A rangos megmérettetésen hat ország képviseletében hat világbajnok, öt Európa-bajnok és további számos kiemelt teqballozó vesz részt.
A házigazda Góbék Teqball Team klasszisai nagy esélyesek a végső győzelemre, a klub saját brandes versenyének júniusi első, székelyudvarhelyi tornájához hasonlóan újra mind a három aranyérmet itthon akarják tartani.
Ilyés Szabolcs elmondása szerint a férfi párosban lesz a legnehezebb feladatuk, Györgydeák Apor és Marek Pokwap a négyszeres világbajnok, magyarországi Blázsovics Ádám és a szintén vb-győztes Katz Balázs, valamint a háromszoros szerb világbajnokok, Nikola Mitro és Bogdan Marojevic ellen küzdenek az elsőségért.
Férfi egyéniben a világelső Györgydeák Apor, illetve vegyesben az ütőképes páros, Barabási Kinga és Marek Pokwap legnagyobb vetélytársai vélhetően szintén a magyarországi játékosok lesznek.
Mellettük még több sportoló indul a Góbék színeiben, akikkel szemben elvárás az, hogy továbbjussanak a csoportból és minél messzebb meneteljenek.
Rajtuk kívül a mezőnyben ott vannak a Székelykeresztúri Egyesülés és a Gyergyócsomafalvi Hiúz Sportegyesület versenyzői is.
Az Erőss Zsolt Arénábán zajló tornán a selejtezőket szombaton 8 és 18, vasárnap 11 és 16 óra játsszák le, a belépés ingyenes.
A három kategória döntőjét vasárnap 20 órától rendezik, jegyek a helyszínen és online is kaphatók, ezeknek ára 20 lej a felnőtteknek, valamint 15 lej a gyerekeknek és nyugdíjasoknak.
A Góbék Teqball Tournament Csíkszereda teljes menetrendje megtalálható órákra lebontva a Nemzetközi Teqball Szövetség honlapján, ezen az oldalon. Jegyeket előzetesen erre a linkre kattintva lehet vásárolni.
„Bízunk benne, hogy a sportkedvelők minél nagyobb számban ki fognak látogatni a tornára, hogy láthassák a székely világklasszisokat és a sportág többi kiemelkedő alakját. A döntőket késői órára tettük, éppen azért, hogy ha napközben a kedvező időjárás végett az emberek kirándulnak, akkor este ki tudjanak jönni a legfontosabb mérkőzésekre” – mutatott rá Ilyés Szabolcs.
Egy évre szóló eltiltással és 1100 lejes pénzbírsággal sújtotta a Brassó Megyei Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a Sárkány SE (Șercaia) játékosát, Ioan Racoțit, aki a Brassó megyei 5. Liga első fordulójában megütötte a játékvezetőt.
A harmadik játéknap mérkőzéseit rendezték az elmúlt hétvégén a Hargita megyei 4. Liga labdarúgó-bajnokságban. Három csapat veretlen még az idei kiírásban.
Három, közlekedési szabálysértést elkövető sofőrrel szemben indítottak büntetőeljárást a rendőrök szeptember 13-án Hargita megyében. Két esetben ittas sofőrt azonosítottak, egy 18 éves fiatal pedig jogosítvány nélkül ült a kormány mögé.
Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.
Benyújtotta felmondását Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!