A projekt ötletével a Hargita Megyei Kézilabda-szövetség elnöke, Benedek Árpád Csaba állt elő. Idén Udvarhelyen maximum tizenegy futót indíthat egy szervezet, városon kívül viszont bármennyit, így az emléktornaprojektnek összesen harminc futója lett.
Az idén megszűnt Székelyudvarhelyi KC több korábbi játékosa is bekapcsolódik a pénzgyűjtésbe, mint Tálas Huba, Andrei Mihalcea, Szabó Levente, Sipos Adrián, Ferenczi Botond, Balázs Botond és Goran Kuzmanoszki. A cél érdekében fut majd Ilyés Ferenc, illetve Bakó Botond, Jakab László és Akácsos Barna edzők is.
Szabó Dénes 2015 márciusában hunyt el, az ötvenes évektől a kilencvenes évekig Székelyudvarhely egyik legfontosabb kézilabdaedzője volt, vezetésével a hatvanas évek elején több ifjúsági csapat ért el jelentős eredményeket az országban.
A Székelyudvarhelyi Akarat edzőjeként 1976-ban bronzérmet ünnepelhetett, ami a női kézilabdázás mindmáig legjelentősebb helyi eredménye. 2019. szeptember 6–8. között rendezik meg a második Szabó Dénes emléktornát Székelyudvarhelyen, amelyen meghívásos alapon veterán és amatőr kézilabdacsapatok vesznek részt (férfiak és nők) Erdélyből, Magyarországról és Vajdaságból.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!