A harmadik számú európai kupakiírás csoportmérkőzéseit hazai környezetben játszotta a székelyföldi együttes, itt legyőzte az észak-macedón és a szerb ellenfelét, így jutott be a nagydöntőbe, amelyet péntektől vasárnapig a csehországi Havirovban rendeznek. A nyolc együttest két négyes csoportba sorolták.
Az ISK-SZAK pénteken 11 órától az észt TalTech Tallinnal indítja a küzdelmeket, délután 5 órától az angol Eaton TTC lesz az ellenfele, míg szombaton 11 órától a házigazda SKST Havirovval néz farkasszemet. A kvartettből az első kettő jut az elődöntőbe, amelyet szombaton délután 5 órától – a többi helyosztó mellett – rendeznek, a döntőt pedig vasárnap 12 órától játsszák.
Az udvarhelyiek kerete teljes, a György Szilárd, Sebastian Loso, Lucian Munteanu és Tamás Szabolcs alkotta gárdával utaztak el. A klub vezetője, edzője, György István bizakodó:
– mondta el megkeresésünkre.
Az ISK-SZAK ebben az idényben mindhárom európai kupaporondon játszott: kezdte a Bajnokok Ligája csoportkörében, folytatta az Európa Kupában, míg az idényt az újonnan indított kiírásban, a Europe Trophyban zárja.
Múlt héten a Székelyudvarhelyi ISK U12-es korosztályú fiú asztaliteniszezői Buzăuban játszottak két tornán. Előbb a Top 16-os megmérettetést rendezték meg, amelybe nem kevesebb mint öt gyereket nevezett be a székelyföldi együttes – az országos rangsor alapján ennyien voltak az első tizenhatban. Kovács Lóránt, Balázs Hunor, Gelei Kristóf, Sebők Márton és Toró Dávid közül utóbbi kettő az elődöntőkig menetelt. Végül Sebők nyakába bronz, Toróéba ezüst került.
A Román Kupa-küzdelmeken Toró Dávid remekelt, az elődöntőben kapott ki, így bronzéremmel tért haza – a 11 éves asztaliteniszező ebben a szezonban minden egyes versenyen dobogóra állt, ahol elindult.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!