Értékes nemzetközi eredménnyel tért haza Brăiláról Szőcs Bence. A VSK Csíkszereda ökölvívója ezüstérmet szerzett a Centura de Aur (Aranyöv) nemzetközi tornán, míg az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub versenyzői Brăilán és a magyar felnőtt bajnokságon is bizonyították felkészültségüket.
Július 11. és 19. között rendezték meg Brăilán Románia egyik legrangosabb ökölvívóviadalát, az Aranyöv nemzetközi tornát. Az idei versenyen több mint kétszáz sportoló vett részt tizenhét ország képviseletében.
A felnőttmezőny 50 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Szőcs Bence kiváló teljesítménnyel jutott el a döntőig. A fináléban a moldovai Cătălin Turcu, Európa-bajnoki ezüstérmes ökölvívó volt az ellenfele. A tapasztalt rivális a harmadik menetben technikai döntő fölénnyel (RSC) nyert, így a VSK Csíkszereda versenyzője ezüstéremmel zárta a rangos viadalt. Szőcs Bence felkészülését a VSK Csíkszeredánál Todor Loránd irányítja.
Szőcs Bence mellett a gyergyószentmiklósi Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub sportolója, Csiki Róbert is ringbe lépett. A 65 kilogrammos súlycsoportban már az első mérkőzésén erős ellenfél jutott számára: az indiai Rohit, aki később döntőbe jutott. A végig kiegyenlített és magas színvonalú összecsapást megosztott pontozással az indiai ökölvívó nyerte, így Csiki számára véget ért a torna.
A romániai küldöttség a férfiak mezőnyében három arany-, négy ezüst- és nyolc bronzérmet szerzett. Daniel Adrian Grigorie a 70, Jorge Mayeta Juarez a 85, Paul Andrei Arădoaie pedig a 90 kilogrammos súlycsoportban győzött. Szőcs Bence László mellett Ștefan Stavri a 70, Alexandru Buleu a 75, Florin Ioniță pedig a plusz 90 kilogrammos kategóriában végzett a második helyen. Bronzérmet szerzett Alexandru Vasile Herțeg és Arun Tudoroiu a 70, Andrei Maftei a 75, Rareș Bogdan Stoiculescu és Alex Mihai Zaharia a 80, Rareș Ispas és Alexandru Cuciureanu a 85, valamint Emanuel Mican a 90 kilogrammos súlycsoportban.
Az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub másik kiemelkedő eredményét Mailát András érte el a 103. Papp László Felnőtt Magyar Ökölvívó Bajnokságon. A 65 kilogrammos súlycsoportban szereplő elsőéves felnőtt versenyző magabiztos győzelemmel kezdett: egyhangú pontozással múlta felül az MTK ökölvívóját, Tóth-Szabó Vilmost.
A negyeddöntőben már a súlycsoport címvédő magyar bajnoka, Petrimán Milán következett. A gyergyói sportoló végig egyenrangú ellenfele volt a favoritnak, végül azonban szoros, 4:1 arányú megosztott pontozással vereséget szenvedett. Mailát ezzel az előkelő ötödik helyen fejezte be a magyar országos bajnokságot.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!