A marosvásárhelyi sportcsarnok adott otthont a Négy Nemzet Ökölvívó Kupának, amelyen Magyarország, Lengyelország, Moldova és Románia több mint húsz klubja képviseltette magát. A rangos megmérettetésen a Csíkszeredai VSK ökölvívói is szorítóba léptek, és három dobogós helyezést harcoltak ki.
Aranyéremmel tért haza Gábor Kristóf, aki az U16-os korosztály 60 kilogrammos súlycsoportjában diadalmaskodott, valamint Szőcs Bence, ő az U18-asok 50 kg-os mezőnyében bizonyult a legjobbnak. A csíki küldöttség harmadik dobogós helyezését Bartók Zsolt szerezte, az U23-asok 75 kg-os kategóriájában második lett.
A fiatal sportolók számára nagy jelentősége volt ennek a tornának, hiszen nemzetközi mezőnyben, eltérő stílusú ellenfelekkel szemben gyűjthettek tapasztalatot, ami komoly löketet adhat a közelgő hazai kihívásokhoz.
Tódor Loránd, a csíki csapat edzője a Székely Sportnak elmondta: „Szeretnék gratulálni a szervezőknek, igazi profi munkát végeztek. Fontos volt számunkra, egy nemzetközi versenyen való megmérettetés, főleg Bencére nézve, akinek elég kevés ellenfele van az országban. Az ősszel kezdődő országos bajnokságokra mindhárom sportolónak a legjobb felkészülés volt ez a verseny.”
A Csíkszeredai Bene Regaz Box Klub fontos szerepet vállal a székelyföldi ökölvívás utánpótlásának erősítésében is, ahol kezdő csoportot indítanak hétköznap délutánonként a Venczel József iskola régi tornatermében (a műhelyeknél). Az érdeklődők egy edzés keretében kipróbálhatják, így első kézből tapasztalhatják meg a sportág hangulatát és alapjait. Emellett Gyimesfelsőlokon is lehetőség van bokszolásra, ahol a helyi sportcsarnokban kedden és csütörtökön délután fél négytől zajlanak az edzések, teret adva a fiataloknak, hogy belekóstoljanak a küzdősport világába.
Gábor Kristóf, U16, 60 kg – 1. hely
Szőcs Bence, U18, 50 kg – 1. hely
Bartók Zsolt, U23, 75 kg – 2. hely
Végleges döntést hozott a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Cosmin Matei doppingügyében. A Sepsi OSK csapatkapitányát kilenc hónapra eltiltották, amelyből egy hónapot már letöltött.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!