Temesvári prológgal rajtolt el kedden az 53. Román Kerékpáros Körverseny. A mindössze 3,6 kilométeres távon a német Justin Wolf (Bike Aid) tekerte a legjobb időt 4 perc 33 másodperccel, megelőzve a román válogatott Eduard Grosut és a lengyel Szymon Krawczykot (CCC Development Team).
A nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában a Székelyföldi Kerékpáros Körversennyel azonos, 2.2-es besorolású viadalon 11 csapat 65 versenyzője indult el.
A Román Körversenyre hat kontinentális csapat – Vino Astana Motors (Kazahsztán), CCC Development Team (Lengyelország), Cambodia Cycling Academy (Kambodzsa), Bike Aid (Németország), illetve a romániai Team Novák és a Giotti Victoria Savini Due –, három nemzeti válogatott (Románia, Bulgária, Moldova) és három román klubcsapat – CSA Steaua Bukarest, UVT Devron, Olimpic Torpedo Zărnești – nevezett be.
A hatnapos megmérettetés első szakaszán a mezőny Temesvárról indul szerda délben, majd Arad és Nagyszalonta érintésével 171,2 kilométert tesz meg a nagyváradi befutóig.
Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!