Az első fordulóban, csütörtökön 2–0-s vezetésről kikaptak a Sepsiszentgyörgyi Electricától, majd hatalmas küzdelemben 5–4-re legyőzték a György Szilárd vezette tavalyi bronzérmes Kolozsvári Politechnicát (az ellenfélnek hiányzott a harmadik embere). Pénteken az ezüstérmes Câmpulung volt az ellenfél, és kiélezett küzdelemben végül fejet kellett hajtaniuk.
A bajnok Mioveni következett, a szoros csatákból végül egyet sem sikerült megnyerni. Nem jött össze a visszavágás az elbukott A divíziós döntőért a Konstancai Topspinnek,
a tengerpartiaknak szerencséjük is volt, hiszen négy mérkőzést is 3–2-re nyertek meg.
A három elveszített mérkőzés után győzelem következett, annak ellenére, hogy nehezen indult be az ISK-FSK, végül simán verte a Craiovai Universitateát. Zárásként a Besztercei Olimpiai Központ volt az ellenfél, végig kiélezett harcban 2–4-ről egyenlített az ISK-FSK, ám a döntő meccset az ellenfél húzta be. Így hét fordulót követően a Szuperliga hatodik helyén található az udvarhelyi csapat.
– összegzett György István edző-játékos.
Eredmények:
ISK-FSK–Sepsiszentgyörgyi Electrica 3–5 (György, Fejér-Konnert, Kádár)
ISK-FSK–Kolozsvári Politechnica 5–4 (Cservik 2, György 2, Tamás)
ISK-FSK–Câmpulung 2–5 (Cservik, Fejér-Konnert);
ISK-FSK–Mioveni 0–5
ISK-FSK–Konstancai Topspin 2–5 (Fejér-Konnert, Cservik)
ISK-FSK–Craiovai Universitatea 5–1 (Cservik 2, Fejér-Konnert 2, György 1)
ISK-FSK–Besztercei Olimpiai Központ 4–5 (Fejér-Konnert 2, Cservik 2)
A bajnokság állása:
1. Mioveni 7 győzelem,
2. Câmpulung 6
3. Konstanca 5
4. Beszterce 3
5. Sepsiszentgyörgy 3
6. ISK-FSK 2
7. Kolozsvár 2
8. Craiova 0
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!