A kontinens legjobb sportolóit felvonultató megmérettetésen a végső győzelemre idén is nagy esélyes Szőcs Bernadette nagyszerűen menetelt, a döntőig vezető úton a cseh Hana Matelovát, a szlovák Barbora Balazovát és a lengyel Natalia Partykát győzte le.
A vasárnap késő délutáni döntőben Szőcs a német Petrissa Soljával mérkőzött meg, aki a negyeddöntőben búcsúztatta a női mezőny másik román képviselőjét, Elizabeta Samarát.
Kiválóan kezdte a bajnoki címért zajló összecsapást a marosvásárhelyi versenyző, hiszen megnyerte az első három szettet, ezzel komoly előnybe került.
Ezután viszont Szőcs már nem tudta behúzni a győzelemhez szükséges negyedik játszmát, Solja ugyanis a következő három szoros szettben kiegyenlített.
A mindent eldöntő hetedik játszmában a német sportoló már semmi esélyt nem adott Szőcsnek, aki csak két pontig jutott, így idén meg kellett elégednie az ezüstéremmel.
A férfiak küzdelmében román részről Ovidiu Ionescu volt érdekelt, de ő már az első fordulóban kikapott a tapasztalt, fehérorosz Vlagyimir Szamszonovtól.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!