Úgy tűnik, nem szurkolóbarát időpont a vasárnap este, hiszen foghíjas lelátók előtt rendezték meg az Erőss Zsolt Arénában a Csíkszeredai Imperial Wet és a Dunărea Călărași közötti összecsapást.
Nem illetődött meg tapasztaltabb ellenfelétől a csíki együttes, öt perc után 2–0-ra vezettek Szőcsék.
Egy védelmi hibát kihasználva szépített a vendégegyüttes, majd újabb két csíki gól következett (4–1), de szünet előtt két másodperccel, egy szögleti utáni kombináció befejezéseként 4–2-re alakult az eredmény.
Az első játékrészben többet birtokolta a labdát a Dunărea, a Duna-parti csapat játékosai az első húsz percben négyszer találták el a kapufát.
Szünet után az első gólhelyzetet az Imperial hagyta ki, Szőcs Loránd lövése a kapufáról pattant ki.
Ezt követően átvette a játék irányítását a regáti együttes, a 26. percig kiegyenlített,
de a 30. percben újra előnybe került az Imperial: Birtalan szögből, kapásból nagyon szép gólt lőtt a felsőbe (5–4). A 34. percben emberhátrányba került az Imperial, Szőcs László egy utánrúgásért piros lapot kapott, és két percig három a négy ellen védekezhetett a hazai csapat. Ezt a periódust megúszták kapott gól nélkül, de az utolsó három percre a vészkapus taktikát alkalmazta a Dunărea, kapusa helyett mezőnyjátékost küldött a pályára, és a 39. percben egyenlített.
Teremlabadrúgó 1. Liga, 14. forduló:
Csíkszeredai Imperial Wet–Dunărea Călărași 5–5 (4–2).
Gólszerzők: Szőcs László (3. és 8. perc), Vlad Pavel (15.), Balogh Zsolt (9.) és Birtalan Barna (30.), illetve Marian Șotârcă (20. és 26.), George Tomescu (6.), Predrag Jovanovic (24.) és Marian Plugaru (39.).
További eredmények: Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal–Futsal Klub Székelyudvarhely 5–18 és Dévai Autobergamo–Resicabányai Muncitorul 25–3.
A forduló további programja: Jászvásári Poli–Galaci United (hétfő, 17), Marosvásárhelyi City'us–Temesvári Informatica (kedd, 18.30).
A bajnokság 2018-ban folytatódik. Az első tavaszi fordulóban a csíkiak Resicabányán szerepelnek.
Teremlabdarúgó 1. Liga (2017–2018-as szezon)
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Dévai Autobergamo | 18 | 15 | 3 | 0 | 146–25 | 48 |
| 2. | Galaci United | 18 | 15 | 1 | 2 | 109–32 | 46 |
| 3. | Temesvári Informatica | 18 | 12 | 3 | 3 | 101–40 | 39 |
| 4. | FK Székelyudvarhely | 18 | 11 | 2 | 5 | 131–71 | 35 |
| 5. | Dunărea Călărași | 18 | 8 | 3 | 7 | 70–67 | 27 |
| 6. | Csíkszeredai Imperial Wet | 18 | 7 | 3 | 8 | 91–75 | 24 |
| 7. | Jászvásári Poli CSM | 18 | 7 | 3 | 8 | 80–72 | 24 |
| 8. | Resicabányai Muncitorul | 18 | 3 | 0 | 15 | 50–174 | 9 |
| 9. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal | 18 | 1 | 0 | 17 | 30–137 | 3 |
| 10. | Marosvásárhelyi City’us* | 18 | 2 | 0 | 16 | 35–150 | -2 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!