Hirdetés

Nem pihentek, versenyeztek a csíki lovasok

Ferencz Katalin Iringó nevű lovával
Fotó: Luxury-photo-video

2020. augusztus 12., 10:38

Három hazai lovasviadalon vettek részt az elmúlt napokban a kotormányi Kavalliera Lovasklub versenyzői. Mindhárom versenyen dobogós helyezéseket értek el, míg Ferencz Katalin klubvezető lengyelországi vetélkedőre készül.

2020. augusztus 12., 10:38

A lovassportokat sem kerülte el a koronavírus-járvány okozta edzés- és versenyhiány, képviselői hosszú időn át csak szigorú feltételek mellett tudtak edzeni, az országos szintű díjugrató versenyek pedig csak július második felében kezdődhettek el.

Megkerestük Ferencz Katalint, a lovassportok egyik legjobban teljesítő és nagy tapasztalattal rendelkező székelyföldi sportolóját, akitől sportága, klubja helyzetéről érdeklődtünk.

„Akárcsak a többi sportágban Romániában, nálunk is kötelező a lovardák és a versenypályák környékén a maszk viselése, lázat mérnek és alkalmazzák a sok-sok oldalas, Bukarestből érkezett óvintézkedéseket.

Csak akkor vehetjük le a maszkot, amikor felültünk a lóra.

Pályázat révén három versenyen vehettünk részt az elmúlt hetekben: a Bukarest szélén megtartott Szövetség Kupán, a Bánságban megrendezett Román Kupa küzdelmein, illetve a Prázsmáron lezajlott országos szintű versenyen. Mindhárom versenyen díjugrató próbák szerepeltek a programban” – mondta Ferencz Katalin.

Elekes Gréta Rozi nevű lovával •  Fotó: Luxury-photo-video Galéria

Elekes Gréta Rozi nevű lovával
Fotó: Luxury-photo-video

A kotormányi lovasklub képviselői közül a 12 éves Elekes Gréta a gyerek kategóriában Dáriusszal harmadik lett Aranyágon (Herneacova, Temes megye), a Brassó megyei Prázsmáron pedig első helyen végzett kategóriájában. Elekes Sára (aki csak névrokona Grétának) Rozi nevű pónijával Prázsmáron első lett a gyerek kategóriában. Ferencz Katalin két lóval indult a Szövetség Kupán, ahol Castorral a harmadik, Iringóval pedig a hatodik helyen végzett az Amazon kategóriában. Ferencz összesítésben 5. lett az Aranyágon megtartott Román Kupa küzdelmein, Prázsmáron pedig második a D kategóriában.

Hirdetés

A kotormányi lovasklub ezen a héten kapta meg a Román Lovas Szövetség (FER, Federația Ecvestră Română) értesítését, amelyben arról írnak, hogy a szakszövetség benevezte Ferencz Katalint az egycsillagos lengyelországi, az alsó-sziléziai vajdaságban fekvő Strezgomban esedékes háromnapos vetélkedőre, ahol a székelyföldi lány lovastusában (militaryben) áll rajthoz.

„Kemény dió lesz a lengyelországi verseny, még nem olvastam el a 70 oldalas versenykiírást, azt, hogy a kiutazás előtt milyen teszteket kell elvégezzek én és a ló. A következő időszakban részt veszek két háromnapos edzőtáborban Marosszentannán és a környéken, ahol különböző terepakadályokkal ismertetjük meg Iringó nevű lovamat, vele utazok majd augusztus végén Lengyelországba. Lovastusában évente egy-egy csillagot lehet szerezni, aki négycsillagú versenyre jogosult, az indulhat az olimpián is” – nyilatkozta Ferencz Katalin.

Mi a lovastusa?

A lovastusa (military) három részből áll: díjlovaglásból, természetes akadályokkal tűzdelt tereplovaglásból és díjugratásból. A lovastusa a legkomolyabb kihívást jelenti a lovassportok között, a mai szabályok szerint a három versenyrészt három egymás követő napon tartják meg, és a lovasnak természetesen mind a három részt ugyanazzal a lóval kell teljesítenie. A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) szabályzatának értelmében minden versenyen a lovak és a lovasok biztonsága a legfontosabb szempont: a versenyek előtt és közben is állatorvosok vizsgálják meg a lovakat, és a nem megfelelő állapotban lévőket nem engedik indulni, illetve a versenyszámok közben a sérült vagy kimerült paripákat eltiltják a verseny további részétől.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!