A montenegrói Budvában zajlik az ifjúsági ökölvívó-világbajnokság, ahol az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub két sportolója is szorítóba léphetett Magyarországot képviselve.
Amint a Magyar Ökölvívó Szakszövetség összefoglalójában olvasható, az 57 kilós Benedek Péter az azerbajdzsáni Tagi Naszibov ellen húzott kesztyűt a legjobb 16 közé jutásért. Naszibov már komoly hírnevet szerzett a nemzetközi bokszéletben, de a 17 Benedek nem tartott tőle és irányítani akarta ezt a mérkőzést.
„Az első taktikai menetben a fejvédőkkel alaposan meggyűlt a baja mindkét versenyzőnek, és nagyon hasonló ritmusban mozogtak. A második menetben alapvetően kontrázott Peti, de eléggé kevés tiszta találat volt a mérkőzésen, a bírók pedig megosztott pontozással az azerit látták jobbnak. Nagy iramú csata volt, a közönség is jól szórakozhatott, de Petinek elmaradt a továbbjutás egy olyan ellenféllel szemben, aki nem mutatott többet” – áll a beszámolóban.
Mailát András ellenfele a 63,5 kilós mezőnyben a lengyel Wadim Konszewicz volt. A MÖSZ szakértője így fogalmaz erről a mérkőzésről: „Mailát András ellenfele az első versenynapon már győzött egyszer és jobban érezte a ringet, a távolságot a mérkőzés elején. A fordított alapállású lengyel tartotta a számára legjobb ütőtávot, és kontrákkal rendre megelőzte versenyzőnket. Konszewicz kapott egy intést a második menetben, de az ütésváltásokból ő jött ki jobban, rendre volt válasza a magyar akciókra. A harmadik menetben sem változott a mérkőzés képe jelentősen, Andris ment előre, de nem hatékonyan, így a lengyel egyhangú pontozással győzött”.
Búzás Róbert a Bahreinben zajló Gymnasiadén, azaz a középiskolások olimpiáján a legjobb 8 közé jutásért lépett szorítóba a 60 kg súlycsoportban. Ellenfele a román Adrian Chirița volt. „Buzás Robi egy román sráccal bokszolt és érzésünk szerint, főleg az első és a harmadik menetben Robi volt fölényben, ám a meccs végén Chirița kezét emelte magasba a mérkőzésvezető” – írta a MÖSZ szakvezetője.
Huszár Árpád, az EGÖSK vezetője a magyar válogatott szakmai stábjának tagjaként dolgozik az ifjúsági világbajnokságon. Ő Benedek Péter teljesítményét emelte ki.
„Ugyanúgy lehetett volna ez a döntés a mi oldalunkra is, Peti ugyanúgy megérdemelte volna a továbbjutást mint az ellenfél. El kell fogadnunk, hogy ez most így történt. Csak gratulálni tudok a Péternek a teljesítményéért” – fogalmazott Huszár Árpád edző.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!