Aki nem online nevezett, az még mindig megteheti a helyszínen, azaz Güdücön, vasárnap reggel 9 óra 30 percig, azután ugyanis már a technikai megbeszélést tartják, majd 10 órakor a Vakaria-tanyától elrajtol az 50 kilométeres távra jelentkezett mezőny. Ennek a csoportnak komoly felkészültséget és állóképességet igénylő, emberpróbáló útvonalat jelöltek ki a szervezők.
Miután felkerekeznek a Pricske tetejére, még áthajtanak a Both-várához, majd a Szent Anna-kápolnákhoz, hogy onnan még egyszer Pricske felé menjenek, és túloldalt érjenek vissza a Güdücre.
Az emelkedőket összegezve 1800 méteres szintkülönbséget kell teljesíteni. A lefelé ereszkedés is nehéz lesz, ezért a veszélyesebb ereszkedőket figyelmeztető táblák jelzik majd.
A 25 kilométeres körre nevezettek félórával később, azaz 10 óra 30 perckor rajtolnak majd el. A számukra kijelölt útvonal csaknem azonos azzal, amelyet az elmúlt évben több negyven év fölötti hölgy is teljesíteni tudott közepes kategóriájú kerékpárral, azaz bárki képes lehet ezen végigkerekezni.
Akik vasárnap regisztrálnak a versenyre, azoknak 70 lej a benevezési díj. 18 év alattiaknak szülői beleegyezés szükséges, és mindenki saját felelősségre áll rajthoz.
Baleset esetén a helyszínen lesz a Dancurás Hegyimentő csapat, a segélyhívószám megtalálható lesz a résztvevők versenyszámán. A pálya minden szakasza turistajelzéssel, szalaggal, illetve eligazítótáblákkal lesz ellátva.
A versenytáv megtételére szánt maximális idő 5 óra a rövid és 6.30 óra a hosszú távon. Ennek túllépése esetén a versenyzőt visszaszállítják a célvonalba. Korosztályonként a legjobbakat, illetve a legjobb három férfi és női versenyzőt pénzdíjban részesítik, de minden résztvevő emlékérmet kap.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Legkésőbb november 1-jétől egységes uniós kezelési díjat kell fizetni az EU-n kívülről interneten rendelt termékek után.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!