Hirdetés

Nekivágnak a hegyeknek a terepkerékpárosok

Népes mezőnyre számítanak a szervezők. Archív
Fotó: Bartalisfoto

2017. július 21., 14:17

Százharminc online nevezést jegyeztek a szervezők a második alkalommal megrendezendő Güdüc MTB viadalra, így idén is népes mezőny veselkedik neki a környező domboknak, hegyeknek. A terepkerékpáros versenyen bárki elindulhat, aki rendelkezik egy közepes bringával és elegendő elszántsággal.

2017. július 21., 14:17

Aki nem online nevezett, az még mindig megteheti a helyszínen, azaz Güdücön, vasárnap reggel 9 óra 30 percig, azután ugyanis már a technikai megbeszélést tartják, majd 10 órakor a Vakaria-tanyától elrajtol az 50 kilométeres távra jelentkezett mezőny. Ennek a csoportnak komoly felkészültséget és állóképességet igénylő, emberpróbáló útvonalat jelöltek ki a szervezők.

Miután felkerekeznek a Pricske tetejére, még áthajtanak a Both-várához, majd a Szent Anna-kápolnákhoz, hogy onnan még egyszer Pricske felé menjenek, és túloldalt érjenek vissza a Güdücre.

Hirdetés

Az emelkedőket összegezve 1800 méteres szintkülönbséget kell teljesíteni. A lefelé ereszkedés is nehéz lesz, ezért a veszélyesebb ereszkedőket figyelmeztető táblák jelzik majd.

A 25 kilométeres körre nevezettek félórával később, azaz 10 óra 30 perckor rajtolnak majd el. A számukra kijelölt útvonal csaknem azonos azzal, amelyet az elmúlt évben több negyven év fölötti hölgy is teljesíteni tudott közepes kategóriájú kerékpárral, azaz bárki képes lehet ezen végigkerekezni.

Akik vasárnap regisztrálnak a versenyre, azoknak 70 lej a benevezési díj. 18 év alattiaknak szülői beleegyezés szükséges, és mindenki saját felelősségre áll rajthoz.

Baleset esetén a helyszínen lesz a Dancurás Hegyimentő csapat, a segélyhívószám megtalálható lesz a résztvevők versenyszámán. A pálya minden szakasza turistajelzéssel, szalaggal, illetve eligazítótáblákkal lesz ellátva.

A 25 kilométeres távot bárki könnyen teljesítheti •  Fotó: Bartalisfoto Galéria

A 25 kilométeres távot bárki könnyen teljesítheti
Fotó: Bartalisfoto

A versenytáv megtételére szánt maximális idő 5 óra a rövid és 6.30 óra a hosszú távon. Ennek túllépése esetén a versenyzőt visszaszállítják a célvonalba. Korosztályonként a legjobbakat, illetve a legjobb három férfi és női versenyzőt pénzdíjban részesítik, de minden résztvevő emlékérmet kap.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!