A háromszékiek nagy tervekkel vágnak neki az új szezonnak, céljuk a legjobb hat között végezni az alapszakaszban, és ennek érdekében játékoskeretüket is megerősítették. A sorsolás azonban kevésbé kedvezett a piros-fehéreknek, első mérkőzésüket az Universitatea Craiova ellen játsszák, majd a következő fordulókban is olyan ellenfelekkel kell megküzdeniük, amelyek az elmúlt években bajnoki győzelmet ünnepelhettek.
A tavalyi ezüstérmes elleni meccset követően a címvédő Kolozsvári CFR otthonába látogatnak, majd az Astra Giurgiu és az FC Viitorul következik a sorban.
A szombati találkozót megelőzően Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője úgy vélekedett, a csapat gerincét egyelőre a régi játékosok alkotják, az új szerzeményeknek még időre van szükségük, hogy beilleszkedjenek. A keret azonban még nem tekinthető véglegesnek, mindaddig, amíg még tart az átigazolási időszak, bármikor érkezhet újabb erősítés.
A szentgyörgyiek trénere kiemelte, az új idényben mindenképpen többet szeretnének elérni az előzőhöz képest,
céljuk a felsőházba jutás, de nem zárta ki az európai kupaszereplés lehetőségét sem.
„Nagyon rövid vakációt követően kezdtük el a felkészülést napi két edzéssel, és örülök annak, hogy sikerült olyan labdarúgókat igazolni, akik emelni tudják a csapat színvonalát. De türelmeseknek kell lennünk velük, mert időbe telik, amíg ők is hozzászoknak az új körülményekhez. Új idény elején vagyunk, ami számunkra úgy kezdődik, hogy a tavalyi bajnokság első két helyezettjével találkozunk, és hét edzés nem elég ahhoz, hogy elmondhassuk, felkészülten állunk rajthoz.
A Craiova ellen elsősorban azt szeretném látni, hogy harcolni fogunk, mert egyelőre nincs kikristályosodva a játékrendszerünk, még keressük önmagunkat. Az elején még a régi játékosokra alapozok, de előbb-utóbb az újonnan érkezettek is hozzá fogják tenni a magukét a csapat játékához” – nyilatkozta Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője.
A szombaton 18 órakor kezdődő Sepsi OSK–Universitatea Craiova mérkőzést a Radu Petrescu, Radu Ghinguleac, Mihai Marica bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1, valamint a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!