A gyergyószentmiklósi szurkolók a keddi meccs után reményt vesztve várhatták a román jégkorongbajnokság bronzcsatájának folytatását, összesítésben 2–0-ra vezetett a fővárosi gárda. Úgymond a sírból hozta vissza a párharcot a Progym, és előbb csütörtökön szépített, majd pénteken egyenlített.
Szombaton megtelt a gyergyószentmiklósi jégcsarnok lelátója, a hazai szurkolók buzdították kedvenceiket.
Viszont egy percig sem vezettek a piros-fehérek a meccsen. Jól indították a találkozót, több távoli lövéssel is próbálkoztak, de Catrinoi, a Steaua kapusa rendre hárított.
Jött a bosszú, a Steaua megszerezte a vezetést.
Az első szünet előtt egy perccel Kozma Zsolt egyenlített, de ezután egy rendkívül gyenge gyergyói játék következett.
Zsinórban kapták a gólokat a hazaiak, a második harmad végén 5–1-re vezettek a fővárosiak.
Ez tükrözte a meccs képét is, hiszen a Progym „vérszegény” támadásai nem jelentettek veszélyt a bukarestiek kapujára, akik viszont ellentámadásokból és szép akcióikból rendre betaláltak Szakács hálójába – ezen a meccsen nem fogott ki jó napot a gyergyói kapus.
Jött az utolsó játékrész, és a Steaua kényelmes előnyből várta ezt. A 42. percben aztán érkezett egy kegyelemdöfés, a fővárosiak ötre növelték előnyüket, amivel el is döntötték a találkozót.
Így tehát hiába egyenlített a Progym, az utolsó meccsen kikapott, és lecsúszott a dobogóról, a Steaua szerezte meg a bronzérmet.
Jégkorong, román bajnokság, kisdöntő, 5. meccs:
Gyergyószentmiklósi Progym–Bukaresti Steaua 1–6 (1–1, 0–4, 0–1),
gólszerzők: Kozma Zsolt (19.), illetve Olekszej Janisevszkij (13., 36.), Florian Bocu (24., 30.), Florin Creangă (26.), Robert Timaru (52.)
Kiállítások: 8–8 perc.
Kapura lövések: 45–31.
Gyergyószentmiklósi Progym–Bukaresti Steaua 2–3
2. mérkőzés: Gyergyószentmiklósi Progym–Bukaresti Steaua 3–4 – hosszabbítás után (1–0, 0–2, 2–1, 0–1)
2. mérkőzés: Gyergyószentmiklósi Progym–Bukaresti Steaua 4–7 (1–2, 1–3, 2–2) 3. mérkőzés: Bukaresti Steaua–Gyergyószentmiklósi Progym 3–10 (1–5, 1–4, 1–1)
4. mérkőzés: Bukaresti Steaua–Gyergyószentmiklósi Progym 2–7 (1–0, 0–5, 1–2)
5. mérkőzés: Gyergyószentmiklósi Progym–Bukaresti Steaua 1–6 (1–1, 0–4, 0–1).
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!