A háromszéki sportolók számára sűrű versenynaptár követi egymást, hiszen nemrégiben még Szlovákiában mérték össze tudásukat, most pedig Mioveniben bizonyítottak. A megmérettetésen mintegy 800 induló vett részt, a viadal pedig egyben a román válogatott helyosztó versenyének is számított.
Török Panka (junior, -53 kg),
Jakab Eszter (kadet, -61 kg),
Fejér Milán (kadet, -57 kg),
Para Lőrinc (U12, -35 kg).
Másodikként végzett Albert Ákos (U12, -40 kg), míg bronzot szerzett:
Péter Csiki Csanád (kadet, -57 kg),
Pénzes Csiszár Fruzsina (kadet, -54 kg),
Pulugor András (U12, -45 kg),
Lupsa Krisztián (U14, -40 kg).
A verseny összegzésében Vass Hunor szakosztályvezető elmondta, hogy számukra nem ez az esemény volt a prioritás. „Az országos bajnokság fontos állomása volt a felkészülésünknek, de nem ez számít fő versenyünknek. Mivel sportolóinkat nem tervezzük indítani a román válogatottban, inkább kiváló tapasztalatszerzési lehetőségként tekintünk rá. Ennek ellenére az összesített klubéremtáblázaton a hatodik helyen végeztünk, ami remek eredmény. Most már a következő kihívásokra koncentrálunk” – mutatott rá a Vass Hunor.
A háromszéki fiatalok következő állomása Spanyolország, ahol a Youth League sorozat egyik versenyén vesznek részt, majd május végén a magyar bajnokságon is megmérettetik magukat.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!