Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elkészítette a 2020-as teremlabdarúgó-világbajnokság selejtezőinek csoportbeosztását. Új rendszerű, négy körből álló selejtezőt írtak ki.
Az első körben, az előselejtezőben az európai ranglista első tizenhat helyezettje, így a magyar és a román válogatott nem vesz részt. Mindketten a második körben kapcsolódnak be a küzdelemsorozatba.
Az előselejtezőben négyes csoportokat alakított ki az UEFA, amelyekből az első két helyezett jut tovább az elitkörbe. Az onnan továbblépő válogatottak pedig
rájátszásban döntenek az európai csapatoknak járó hat világbajnoki helyről.
Magyarország a 4-es csoportba került, amelynek küzdelmeit Olaszországban rendezik. A házigazdák mellett a B előselejtezős csoport győztese (amelynek tagjai Fehéroroszország, Norvégia, Koszovó és Andorra), illetve az A előselejtezős csoport (amelynek tagjai Lettország, Anglia, Ciprus és Gibraltár) második helyezettje lesz az ellenfelük.
A román nemzeti együttest az 5-ös csoportba sorolták. A Robert Lupu által irányított gárda házigazdája lesz a tornának. Az első kalapból Kazahsztánt húzták melléjük. A másik két tagja a kvartettnek még nem ismert. A G előselejtezős csoportot megnyerő (Hollandia, Montenegró, Bulgária, Észtország), valamint a C előselejtezős kvartett másodikja (Macedónia, Albánia, Görögország, San Marino) kerül ide.
A magyarok az első vébén, 1989-ben voltak ott, azóta nem sikerült kijutni. Románia egyetlen tornán sem szerepelt.
Európából összesen negyvenkilenc nemzeti gárda neve került bele az urnákba, ennyien versengenek a hat kijutó helyért – a vébé mezőnyét huszonnégy csapat alkotja.
A világbajnokságot 2020. szeptember 12. és október 4. között rendezik meg Litvániában, a magyar és a román válogatott selejtező tornáját pedig 2019. október 22–27. között tartják.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!