A nők versenyében a marosvásárhelyiek uralták a megmérettetést, és magabiztosan hódították el a bajnoki trófeát. Az Elektromaros már a torna nyitónapján az első helyen zárt, majd a döntő mérkőzésen végig kiegyensúlyozott játékkal fölényesen múlta felül a rivális Conpet Petrolul Ploiești-et (a Bukaresti Rapid lett a harmadik).
Seres József és Orosz István edzők tanítványai 7–1 arányban nyertek (3344–3180 ledöntött fa), a csapat legeredményesebb játékosa a magyarországi Méhész Anita volt, 588 ledöntött fával, mellette Alina Suciu (566), Maria Ciobanu (566), Gyéresi Anna (545), Duka Tilda (541) és Baciu Doina (538) járultak hozzá a győzelemhez, míg Alexandrina Bornert, Gál Beatrix, Seres Bernadett és Fekete Réka a nyitónapon ugyan játszottak, de a döntőben cserék voltak.
Az Elektromaros története során a 28. bajnoki címét szerezte meg, és akárcsak az előző két évben, idén is duplázott, hiszen korábban a Román Kupát is megnyerte.
Ráadásul a marosvásárhelyiek az európai porondon is nagyszerűen teljesítettek, mind a Világkupában, mind pedig a Bajnokok Ligájában ezüstérmet szereztek. A következő idényben pedig ismét képviselhetik Romániát a Világkupa-sorozatban.
A férfiak mezőnyében az Elektromaros reménykedett az ezüstérem megszerzésében, de végül még a dobogóról is lemaradt, és csak a negyedik helyen végzett.
Noha az előmérkőzéseken a marosvásárhelyiek még a harmadikok voltak, az elődöntőben kikaptak a későbbi győztes Jászvásári Olimpiától, amely a döntőben meglepetésre felülmúlta a favorit Kolozsvári CFR-t.
A kisdöntőben az Elektromaros rendkívül szoros mérkőzésen vesztett az Inter Petrillával szemben, a marosvásárhelyiek pontjait Szőcs József (513 ledöntött fa), Fekete Hunor (542), Szász Tibor, Kötő Dávid (közösen 505), Nagy László (510), Majos Ferencz (537) és Boér László (526) szerezték.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!