A fővárosi mérkőzésnek nem volt különösebb tétje a Maros KK számára, hiszen már korábban bebiztosította hetedik helyét a középszakaszban, így inkább edzőmeccset játszott, amellyel készülhetett a közelgő rájátszás küzdelmeire.
Kiválóan kezdték a fővárosi találkozót a vendégek, az elején hamar 9 ponttal elhúztak a házigazdáktól, akik azonban szünetig szorossá tették a játékot. Fordulás után egyértelműen a Maros KK irányított, a harmadik és a negyedik játékrészben nagy különbséggel vezetett, és végül 25 ponttal, könnyedén nyert.
A mérkőzés legeredményesebb játékosa Goran Martinics volt 23 ponttal, 6 lepattanóval és 6 kosárpasszal, mellette Alin Borșa 12 pontot, 8 lepettanót és 2 kosárpasszt ért el. Fölényes győzelmével a Maros KK visszavágott a néhány héttel ezelőtti csúfos hazai kudarcért a sereghajtó Dinamónak.
Kemény ellenfél
A bajnokság középszakaszát a hetedik helyen befejező Maros KK a Nagyszebeni CSU-val küzd a rájátszás negyeddöntőjében. A szebeniek az utolsó fordulóban – szintén szerdán – hazai pályán legyőzték a címvédő Nagyváradi VSK-t, ezzel megszerezték a második helyet a felsőházban a Bukaresti Steaua előtt, amely kikapott a Kolozsvári U-BT otthonában.
Jövő héten kezdődik a rájátszás, a Maros KK szerdán és pénteken Nagyszebenben játssza (a kezdési időpontokat egyelőre nem szögezték le) az egyik fél három győzelméig tartó párharc első két mérkőzését. Ezt követően a harmadik és – ha kell – a negyedik találkozót Marosvásárhelyen rendezik, továbbá szükség esetén az ötödik, döntő összecsapásnak a ranglistán előkelőbb helyen végzett, ezzel pályaelőnyben levő Nagyszeben ad otthont.
Szászgáspár Barnabás együttese rendkívül nehéz feladat előtt áll, figyelembe véve azt, hogy ellenfele az előző évekhez képest kiegyensúlyozott játékot mutat, ráadásul az alapszakaszban mindkét mérkőzését elveszítette a CSU-val szemben.
További párharcok
A rájátszás negyeddöntőjének további párharcaiban az alap- és középszakaszt toronymagasan megynerő Kolozsvári U-BT azzal a SCM U Craiovával játszik (első mérkőzés hétfőn és szerdán), amely az alsóházban szerdán felülmúlta a sokáig rájátszást érő helyen tartózkodó Galaci Phoenixet, ezzel utolsóként bejutott a legjobb nyolc közé. A középszakaszban a harmadik helyen végzett Bukaresti Steaua a hatodik BCM U Pitești-el (kedd és csütörtök), a bajnok, negyedik helyezett Nagyváradi VSK az ötödik Temesvári KK-val (kedd és csütörtök) találkozik.
Férfi kosárlabda, Nemzeti Liga, középszakasz, alsóház, 6. forduló, 50 néző:
Bukaresti Dinamo–Marosvásárhelyi Maros KK 49–74 (11–20, 20–13, 10–19, 8–22)
Dinamo: Tasics 13, Ionescu 9 (1x3), Orbeanu 8, Vîrnă 8, Sutalo 5 (1x3), Kljajevics 4, Stănescu 2, Ciotlăuș, Marinică. Vezetőedző: Eugen Ilie.
Maros KK: Martinics 23 (1x3), Borșa 12, Kalve 9, Sánta 8, Andrei 6 (2x3), Lázár 6, Popescu 6, Reed 2, Cioacătă 2, Csender. Vezetőedző: Szászgáspár Barnabás.
Vezették: Fabiana Martinescu (Nagyszeben), Sorin Drugău (Brassó), Bertalan István (Kolozsvár)
Az alsóház másik mérkőzésén:
SCM U Craiova–Galaci Phoenix 85–73 (36–21, 23–18, 13–22, 13–12)
A felsőház 10. fordulójának eredményei:
Nagyszebeni CSU–Nagyváradi VSK 69–66 (18–12, 12–21, 28–13, 11–20)
Kolozsvári U-BT–Bukaresti Steaua 90–84 (19–20, 16–23, 30–22, 25–19)
BCM U Pitești–Temesvári KK 90–97 (23–22, 19–31, 29–25, 19–19)
A középszakasz végeredménye:
felsőház:
1. Kolozsvár 52 pont (24 győzelem/4 vereség)
2. Nagyszeben 46 (18/10)
3. Steaua 45 (17/11)
4. Nagyvárad 43 (15/13)
5. Temesvár 41 (13/15)
6. Pitești 39 (11/17)
alsóház:
1. Maros KK 36 pont (12/12)
2. Craiova 32 (8/16)
3. Galac 32 (8/16)
4. Dinamo 30 (6/18)
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!