Igazán szórakoztató és színvonalas mérkőzést láthatott szombaton este a gyergyószentmiklósi Basilidesz Tibor sportcsarnokba kilátogató közönség. A 2. ligában szereplő Inter Gyergyó az első osztály mezőnyéhez tartozó Gloria Buzău együttesével csapott össze.
A meccs legnagyobb részében nem látszott az osztálykülönbség, a gyergyóiak fegyelmezett játéka nem hagyta kibontakozni a vendégeket. Sőt, Răzvan Hofman góljaival kétszer is vezettek a narancssárga-feketében játszó házigazdák.
Sajnos azonban mindkét Inter-találatra gyorsan válaszolni tudott az ellenfél. A szünetben 2–2 volt az állás.
A második félidőben nagyon nyomott a Gloria, de a gyergyóiak hősiesen védekeztek, útját állva a támadásoknak. Végül a félidő közepén mégiscsak megszerezte a vezetést a moldvai együttes.
Az Inter innen mindent egy lapra feltéve vészkapusos taktikára váltott, de valami miatt nem sikerült komoly gólhelyzetig jutniuk.
Az utolsó percben mégis megvolt a lehetőség az egyenlítésre, de a lövés a kapust találta el. Aztán tizenhat másodperccel a vége előtt ellentámadásba indult volna a Buzău, a házigazdák játékos-edzője, Nagy Zsolt kénytelen volt taktikai faultot elkövetni, ez pedig az Inter hatodik szabálytalansága volt.
Szabadrúgás következett, amit értékesített is a vendégcsapat, így alakult ki a 2–4-es végeredmény, ezzel a Gloria bebiztosította a továbbjutását.
Teremlabdarúgó Románia Kupa, nyolcaddöntő:
Inter Gyergyó–Gloria Buzău 2–4 (2–2),
a gyergyói gólszerző: Răzvan Hofman.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!