Akcióból szerzett centergóllal nyitottak a görögök, a magyarok támadásban döcögősen kezdtek, hátul viszont Neszmély Boglárka rögtön az első ötméteresnél hárított. A rivális lefordulásból újra akciógólt szerzett, de több mint hat perc játék után megszületett az első magyar találat is, a vb-újonc Varró Eszter húzott a hálóba centerből (1–2).
A második negyed magyar góllal indult, a 19 éves Varró ismét centerből, ezúttal egy remek csavarral talált be, a túloldalon pedig Neszmély a görögök második büntetőjét is hárította. Elöl ugyanakkor a negyedik fór is kimaradt, a görögök pedig egy gyors lefordulás után újra előnybe kerültek. Az ellenfél létszámfölényből növelte a különbséget, Cseh Sándor pedig időt kért. Ez nem igazán hatott, továbbra is pontatlanok voltak a lövések, a túloldalon Foteini Triha pedig már a harmadik gólját szerezte (2–5).
A rossz sorozatot a tizedik világbajnokságán szereplő – ezzel a nők között rekorder – Keszthelyi Rita törte meg büntetőből. Varró centerből fórt harcolt ki, Garda Krisztina pedig értékesítette is a helyzetet (4–5).
A harmadik negyed első fele a védelmekről szólt, mindkét oldalon rengeteg volt a blokk, Rybanska Natasa volt az, aki először utat talált a kezek között a hálóba, majd Vályi Vanda pattintásába csak beleérni tudott a görög kapus, ezzel először vezettek a magyarok (6–5). A görögök még előnyben is csak nehezen jutottak el lövőhelyzetig, ott pedig rendre Neszmély volt a végállomás.
A másik oldalon Keszthelyi villant, tűpontos lövése a bal kapufáról vágódott be, majd Rybanska emelkedett ki a fal közepéből és pattintott a hálóba (8–5).
A záró nyolc perc görög büntetővel kezdődött, Neszmély harmadszor már nem tudott védeni. Elöl két magyar fór is kimaradt, ráadásul a görögök egy sikeres VAR-ozás után - a vb-k történetében először van lehetőségük kikérni ezt az edzőknek - ötmétereset kaptak, Neszmély csak beleérni tudott a labdába. A túloldalon Garda értékesítette az előnyt megnyugtatva ezzel a társakat, majd hátul ő maga zárta le blokkjával a görög támadást.
A rivális Triha ötödik találatával zárkózott fel ismét egy gólra, majd egy rossz átadást lefülelve ismét ő tört kapura, és ki is használta a ziccert (9–9).
Bő egy perccel a vége előtt fórt kapott a magyar válogatott, Rybanska használta ki a lehetőséget, eldöntve ezzel a meccset.
A válogatott vasárnap a japánokkal, kedden pedig a vb-újonc horvátokkal találkozik, azaz a papírforma alapján várhatóan csoportelső lesz. A csoportokból az első helyezettek közvetlenül a negyeddöntőbe jutnak, a másodikok és harmadikok keresztbe játszanak majd a legjobb nyolc közé kerülésért.
Magyarország–Görögország 10–9 (1–2, 3–3, 4–0, 2–4),
a magyar gólszerzők: Rybanska 3, Varró, Keszthelyi, Garda 2-2, Vályi 1.
Magyarország: Neszmély – Vályi, Varró, Peresztegi-Nagy, Keszthelyi, Leimeter, Faragó. Cserék: Dömsödi, Tiba, Rybanska, Garda, Sümegi, Hajdú.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!