A szezon első, a tengerparti Mangalián zajlott versenye után a Szuper Rali mezőnye a Marosvásárhely Kupáért küzd a város főterén kialakított 5,4 kilométer hosszú utcai pályán.
A hétvégi verseny lesz a Marosvásárhely Kupa negyedik kiadása a 2018-as, 2019-es és 2021-es kiírás után. Az utóbbi két győztes, a szezonnyitó mangaliai futamot megnyert Jerome France és Costel Cășuneanu, illetve a nagy népszerűségnek örvendő Mihai Leu számítanak a verseny legnagyobb esélyeseinek. A hazai versenyzőket Turzai Dániel és Domokos Sándor képviselik.
A marosvásárhelyi Szuper Rali szombaton reggel 8 órától kezdődik a próbakörökkel, majd 8.30-tól következnek az edzések, a két versenyfutamra pedig 12.15-től kerül sor. Utóbbi élőben követhető a Prima Sport televíziós csatornán, illetve a Román Autósport-szövetség (FRAS) Youtube-csatornáján.
A verseny ideje alatt útlezárásokra kell számítani az érintett szakaszokon pénteken 19 órától a szervízpark megnyitásának időpontjától szombaton nagyjából 14 óráig a díjátadó ünnepségig, de a forgalomkorlátozás vasárnap reggel 6 óráig lesz érvényben.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!