Gyergyóditróba várják pénteken délutánra és szombatra az autósportok iránt érdeklődőket. A cengelléri részen, a 127-es megyei úton rendezik a Hegyi autós gyorsasági országos bajnokság zárófutamát a 2-es versenykategória mezőnyében.
Amint azt Ritner Béla, a versenyt szervező Richy Racing Team vezetője elmondta, pénteken délután Ditróban utcai felvonuláson láthatják a nézők a viadalon részt vevő járgányokat. Délután fél hétkor vonulnak végig a község főbb utcáin, majd a központban le is parkolnak, így mindenki közelről is megtekintheti a speciális, hegyi futamokra kialakított autókat.
Másnap, vagyis szombaton 10 órakor kezdődik az edzés, majd ezt követően zajlanak a futamok. A verseny várhatóan 17 óráig tart majd. Az Erdős panzió közelében lesz a start, a táv pedig 3350 méter, Cengellér felé.
Természetesen a helyszínen is követni lehet majd a száguldást, de a szervezők nyomatékosan kérik, hogy az érdeklődők mindenképpen tartsák be a versenybírók és a rendezők utasításait a balesetek elkerülése érdekében.
Nézni egyébként Ditró irányából, az út bal oldaláról lehet majd. A másik oldalon tartózkodni, ahol völgy van, szigorúan tilos. Ritner Béla hangsúlyozta, nem amatőr versenyről van szó, csak azok állhatnak rajthoz, akik megfelelő igazolással és megfelelő felszereltségű autóval rendelkeznek. Mivel a bajnokság záró futama lesz ez, ahol a végső rangsor eldől, várhatóan senki nem fog tartalékolni, tövig nyomják majd a gázt a pilóták.
Remek helyszín a motokrosszhoz a gyergyószárhegyi-güdüci terepmotorpálya – erre nem kell több bizonyíték, minthogy ebben az évben már a második országos bajnoki futamot rendezik itt.
Kiemelkedő fontosságú a verseny, hiszen ez a pontvadászat utolsó fordulója is, ahol bajnokokat avatnak a különböző géposztályokban és egyéb kategóriákban.
A következő kategóriákban zajlik a verseny: 50 köbcentis motorok, ifjúsági 3-as és ifjúsági 2-es; 65 cm³; 85 cm³; MX2; MX2 jun.; MX1; Amatőr MX1 si MX2; veterán és kvad.
A motokrossz a terepmotoros sportágak közül a leginkább „nézőbarát”, azaz a leglátványosabb, mert egyszerre számos motoros száguldozik a teljes egészében belátható terepen. Izgalmas előzéseket és lélegzetállító ugratásokat láthat a közönség. A verseny szombaton 10.30-kor a szabadedzésekkel kezdődik, 12-kor következnek a hivatalos időmérők, majd pedig 13.40-kor rajtol az igazi verseny. Két futamot rendeznek, a második körben 16 órától száguldanak végig a pályán a versenyzők.
Már megszokott helyszíne az amatőr motoros, terepjárós, kvados rendezvényeknek a Gyergyószentmiklós és Gyergyóalfalu között, az országút közelében található egykori bánya területe. Akik már részt vettek akár pilótaként, akár nézőként egy ilyen rendezvényen, azok tudják: a jó hangulat és a versenyekkel járó adrenalin biztosítva van.
A terep adottságai komoly kihívást jelentenek a benevező amatőr motorosoknak, terepjárósoknak, kvadosoknak, és ezzel párhuzamosan látványosságot, élményt a nézőknek. A Hexan klub offroad szezonzáróján is ez várható. Vasárnap 9.30-tól várják a benevezőket.
Bárkit szívesen látnak, aki már gyakorlottabb az ilyen megmérettetésekben, és azokat is, akik szeretik az úttalan utakon motorozást és autózást, de versenyhelyzetben most próbálnák ki először magukat.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!