Az idénynyitót Párizsban rendezték, ahol a háromszéki kerékpáros bizonyult a legjobbnak, aranyéremmel térhetett haza és összetettben az első helyről várhatta a folytatást.
A barcelonai pálya változtatásokon esett át, több előzési lehetőséget kínált a versenyzőknek, ami kemény, fizikális párharcokat eredményezett a hatalmas Palau Nacional előtti lépcsőkön a Montjuïc-hegyen.
Az esemény kiválóan indult a katalánok számára, a közönségkedvenc Marta Cano bizonyult a leggyorsabbnak az időmérőn.
A futam a lehető legrosszabb kimenetelt eredményezte Molnár Ede számára, ugyanis a nyolcaddöntőben egy bukás után kiesett és nem tudott tovább versenyezni az aranyért.
Ennek köszönhetően összetettben esélye sem volt megőrizni az első helyet, a spanyol verseny után az ötödik pozíciót foglalja el. Az élen a francia Lorenzo Serres (165 pont) áll, őt követi a svéd Edvin Lindh (120), a francia Titouan Perrin-Ganier (110) és a német Nils-Obed Riecker (105).
A sepsiszentgyörgyi sportoló ennek ellenére egy másik versenyszámban felállhatott a dobogó felső fokára, a short track kategóriában ő bizonyult a legjobbnak, így Spanyolországban is begyűjtött egy aranyérmet.
A világkupa május 19-én Palangkaraya (Indonézia) városában folytatódik, majd május 26-án Sakarya (Törökország), június 2-án Leuven (Belgium), augusztus 18-án São Paulo (Brazília), szeptember 29-én Bengaluru (India) és november 3-án Rijád (Szaúd-Arábia) városában tesztelhetik majd a tudásukat a versenyzők. Az idei XCE világkupa-sorozat összesen nyolc állomásból áll.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!