Hirdetés

Mindenhol számolni kell az ISK-KC-val

Az ifjúsági 4-es udvarhelyi csapat a második helyen jutott be a döntőbe. Archív
Fotó: Pál Árpád

2017. május 23., 15:21

Nagyszerűen teljesít idén az udvarhelyi fiú kézilabda-utánpótlás, a Székelyudvarhelyi ISK-KC öt korosztályából négy bejutott az országos döntőbe. Az ifjúsági 1-es csapatnak lejárt már a szezon, a többiek sikeréért viszont még lehet szorítani.

2017. május 23., 15:21

A bajnoki döntők sorát az ISK-KC ifjúsági 1-es együttese kezdte, május közepén Brassóban szerepelt az ország legjobb nyolc csapatát felvonultató döntőben. A csoportkörben Sipos Lóránt tanítványai az első két mérkőzésükön vereséget szenvedtek, így eldőlt, hogy a tavalyi bronzérmes idén nem harcolhatott a dobogóért.

A csoportkör utolsó találkozóján legyőzték a Viitorul Pitești-et, így kvartettjükben a harmadikok lettek. A folytatásban az 5–6. helyekért léptek pályára a fiúk, a helyosztón az utolsó pillanatban kapott találattal alulmaradtak, így a 2016–17-es idényben a hatodik pozíciót szerezte meg az ISK-KC.

Hirdetés

A torna legjobb védekező játékosának az udvarhelyi Mihály Zsoltot választották meg.

Ifjúsági 1-es bajnokság, döntő, B csoport: ISK-KC–Bukaresti CSM 23–28 (7–14), ISK-KC–Bákói Știința 26–40 (11–17), ISK-KC–Viitorul Pitești 38–29 (15–13). Az 5–6. helyért: ISK-KC–Konstancai ISK I. 29–28 (15–14).

Az ISK-KC legfiatalabb korosztálya, a gyerekkézilabdások két héttel ezelőtt Szászrégenben léptek pályára az elődöntő tornán, ahol három megye legjobbjai küzdöttek meg egymással. A Kuti László által irányított együttes csoportjában minden mérkőzését megnyerte, csak a döntőben szenvedett vereséget.

Az elődöntőn szerzett második helyezéssel a csapat bejutott az országos döntőbe.

Az elmúlt hét végén az ifjúsági 2-es korcsoport Szlanikfürdőn (Bákó megye) volt érdekelt az A jelzésű elődöntős csoportban. A négycsapatos megmérettetésen az volt a tét, hogy a Bakó Lajos és Sipos Lóránt által irányított együttes megszerezze az első két hely egyikét. A fiúk két mérkőzés után már teljesítették a célkitűzést, hiszen a Karácsonkő Sportiskoláját 29–23-ra, míg a călărași-i Iskolás Sportklubot 30–18-ra győzték le. Az utolsó meccsen 24–24-es döntetlent játszottak a Suceava-i Sportiskolával,

jobb gólkülönbségüknek köszönhetően az első helyen zártak, és bejutottak ország legjobb nyolc csapata közé.

Tordán játszott az elmúlt hét végén az ISK-KC ifjúsági 4-es együttese. A Csavar Zoltán által felkészített fiatalok remekül kezdtek, a csoportjukban minden mérkőzésüket megnyerték (Aranyosgyéres ellen 29–17, Szászrégen ellen 20–18, a Tordai Potaissa ellen 21–18). A torna döntőjében 26–16-ra kikaptak a Nagybányai Minaurtól, így második helyen jutottak be a fináléba.

„Csak gratulálni tudok a csoportok edzőinek. Ez az egész évnyi munka eredménye, és ne felejtsük el, mi egy kis közösséget képviselünk, közülük válogatunk. Óriási eredménynek tartom, hogy négy döntőben is érdekelt az ISK-KC valamelyik együttese. A továbbiakban jó munkát kívánok, hiszen még nem járt le a szezon” – összegzett az ISK-KC csapatainak koordinátora, Sipos Lóránt.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!