Hirdetés

Minden téren próbálja megoldani a klub problémáit a Maros KK vezetősége

A klubvezetők szerint az eddigi gyenge teljesítmény nem feltétlen az anyagi gondok következménye
Fotó: Horváth Bálint Ottó

2017. november 10., 15:37

Folytatódik a nehéz mérkőzések sora a Marosvásárhelyi Maros KK számára: a Nemzeti Liga hatodik fordulójában pénteken este a Temesvári BC-t fogadja. A vezetőség a találkozóról, illetve a klub jelenlegi helyzetéről beszélt a csütörtöki sajtótájékoztatón.

2017. november 10., 15:37

Béres Lóránt klubelnök úgy nyilatkozott, már mindenki megunta, hogy folyton az anyagi gondokról van szó, amelyekre szerinte túl nagy hangsúly helyeződik, és megjegyezte,

az utóbbi időben a helyzet nagyon keveset javult, köszönhetően a csapat mellé állt támogatóknak, akik folyamatosan gyarapodnak.

Hirdetés

Segítségükkel sikerült szeptemberre egy fél fizetést adniuk a játékosoknak, a következő napokban pedig újabb összeget utalnak nekik, és bár nem tudják határidőre kifizetni a béreket, nem mondható nagyon rossznak a helyzet.

Közben újabb probléma merült fel, mégpedig a klub tartozása a Sportcsarnok bérléséért,

de Béres elmondta, azon vannak, hogy tartsák magukat a vállalt kötelezettségükhöz, és minél rövidebb időn belül törlesszék ezt az adósságukat is.

„Az eddigi tartozások kifizetésével sikerült fenntartanunk a marosvásárhelyi kosárlabdát a legjobbak között, a következő lépés pedig a helyzet normalizálása lesz, de nem tudjuk, hogy ez mennyi időbe telik” – közölte Béres.

Ezután kitért a játékosokra is, akiknek szerinte megfelelő hozzállást kell tanúsítaniuk, és amikor pályára lépnek el kell felejteniük a problémákat, csakis a játékra koncentrálniuk, minden erejükkel a legjobbjukat nyújtva a szurkolókért küzdeniük, a marosvásárhelyi közönség ugyanis mindig értékeli a teljesítményüket.

Ugyanezen a véleményen van Vlad Amariei alelnök is, akinek elmondása szerint

folyamatos az elégedetlenség a játékosok részéről, így még az is előfordulhat, hogy a közeljövőben változások lesznek a keretben.

Amariei azonban bízik benne, hogy jobb formát mutatnak a játékosok, mint az előző, Nagyvárad és Kolozsvár elleni meccseken, Béres pedig hozzátette,

mindenki összetartásával sikerülhet nyerniük a ligeti Sportcsarnokban pénteken 19 órától kezdődő, jól menetelő Temesvár elleni mérkőzésen.

A Maros KK-nál két játékos, Mijovic és Mitchell sérüléssel bajlódik, de remélik, hogy legalább egyikük pályára léphet.

A két klubvezető egyetértett abban, hogy a hétvégi forduló után következő háromhetes bajnoki szünet nagyon jól jön nekik, hiszen ezalatt kielemezhetik az eddigi menetelésüket, és tovább javíthatnak az anyagi helyzetükön.

Megszakadt az U-BT hibátlan mérlege

Három győzelem után elbukta első mérkőzését a Kolozsvári U-BT az Európa Kupa E jelű csoportjában, miután szerdán tíz ponttal, 92–82 arányban kikapott az Isztambul BBSK otthonában, de ezzel együtt továbbra is vezeti a kvartettet a szintén két nyert és egy vesztes mérkőzéssel rendelkező török ellenfele előtt.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!