Az előző szezon az egyik legsikeresebb volt a marosvásárhelyi klub számára, hiszen a női felnőtt együttes tavasszal megnyerte a Román Kupát, majd az országos bajnokságban is újabb aranyérmet szerzett, ráadásul e két siker között döntőt játszott a Bajnokok Ligájában, ahol végül meg kellett elégednie az ezüstéremmel.
A közelgő új idénynek szintén nagy célokkal vágnak neki az Elektromaros tekései, akik egy hónappal ezelőtt kezdték el a felkészülést. Mint Orosz István, a női csapat edzője érdeklődésünkre elmondta, országos bajnokokként a pontvadászat első fordulójában nem kell pályára lépniük,
így szezonbeli első mérkőzésüket szeptember 15-én a Román Kupában játsszák.
Megtudtuk, hogy nagyrészt marad az együttes tavalyi kerete, amelyben egy változás történt, ugyanis egy tekésük ideiglenesen visszavonult, de helyére sikerült szerződtetniük új játékost.
Orosz István ismertette, hogy célkitűzésük belföldön a bajnokság és a kupa megnyerése, illetve nemzetközi porondon szeretnének minél jobb eredményt elérni.
– közölte a szakvezető.
Dobogós helyezés a cél a marosvásárhelyi klub férfi felnőtt csapatánál is, amely az előző bajnokságot negyedik helyen zárta. Seres József edző szerint mivel a címvédő Kolozsvári CFR a mezőny többi részvevőjéhez képest sokkal értékesebb együttessel rendelkezik, velük nem tudják felvenni a versenyt, de a második vagy a harmadik helyet még megszerezhetik.
Az ifjúsági korosztályban pedig mind a nőknél, mind a férfiaknál a bajnoki cím megnyerése az elvárás.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!