„Sajnáljuk ezt a döntést a szurkolók és a sportolók miatt, de szeretnénk támogatásunkról biztosítani a kormányt az intézkedéseik kapcsán, hogy megfékezze a pandémiát” – áll a szervezők csütörtöki közleményében.
Az már december elején eldőlt, hogy Németországban az első két versenyt zárt kapuk mögött bonyolítják le, de az akkori tervek szerint a két ausztriai viadal közül Innsbruckban 4000, majd Bischofshofen 3500 szurkoló lehetett volna jelen.
A Négysáncverseny jövő szerdán Oberstdorfban kezdődik, majd az újév első napján Garmisch-Partenkirchenben folytatódik. Január 4-én Innsbruck következik, a sorozat pedig két nappal később Bischofshofenben zárul.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!