„Próbálok nem csüggedni. Sokkal egyszerűbb lesz, már csak azért is, mert tavaly mindkét lábamat műtötték, most csak a jobbat” – jelentette ki a csütörtöki sajtótájékoztatón a lesiklásban olimpiai hetedik helyezett sportoló.
„Rövidebb is lesz a felépülés, mint az előző, de konkrét időpontokat nem beszéltünk meg. Ami biztos, hogy a hat hónapot biztosan kivárjuk a sízéssel.”
A balesetet felidézve azt mondta, részben az ő hibája volt, mert nem a helyes testtartásban ért az utolsó előtti kapuhoz. Megjegyezte, sokkal nehezebb lenne feldolgoznia a helyzetet, ha elfordultak volna tőle az újabb sérülés miatt, de erőt ad neki a sok biztatás és érdeklődés, például a versenyzőtársak 90 százaléka is írt neki.
– mondta a csíkszeredai születésű síző, akivel Vura Márta sportpszichológus foglalkozik.
Miklós Edit nem biztos abban, hogy megnézi a phjongcshangi síversenyeket, de ezt nem a fájdalmával magyarázta, hanem a közép-európai idő szerint hajnali kezdési időponttal. Mint mondta, az eredményeket biztosan megnézi, mert kíváncsi rá.
A rehabilitáció kapcsán elárulta, a gyógytorna már elkezdődött, de lézeres kezeléssel is segítik a mielőbbi felépülést. Egyelőre 15 kilóval terhelheti a lábát, amely hamarosan harmincra nő, illetve jelenleg 90 fokban hajlíthatja a térdét.
Fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem rásérült az előző térdproblémájára, ugyanis ezúttal más helyen szakadt el a keresztszalagja, éppen ezért nem ért egyet azokkal a véleményekkel, hogy túl korán tért volna vissza, már csak azért sem, mert nem volt fájdalma a versenyzések közben.
– válaszolt az MTI kérdésére a 29 éves Miklós Edit, aki egy új autót is kapott a szponzorától, melyért hálás volt, hogy ilyen nehéz időkben sem fordult el tőle.
– jelentette ki Stark Márton szövetségi kapitány.
A szakember arról is beszélt, hogy papíron két női és egy férfi kvótája van Magyarországnak, de mivel csak a 16 éves Hozmann Szonja van a legjobb 500-ban valamely számban, így vélhetően egyedüli nőként képviseli majd a magyar színeket a dél-koreai játékokon.
Ehhez azonban meg kell tartania pozícióját a kvalifikációs időszak vasárnapi zárásáig. A férfi indulóról azt mondta, Samsal Dalibor vagy Kékesi Márton lesz a résztvevő, a végleges döntést majd a szövetségi elnöksége hozza meg.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!